Auguszta napja van. | 2024.03.29

Donald Trump kivonulna Szíriából, Emmanuel Macron egy új iráni atomalkut dolgozna ki közösen

2018-04-25 08:45:00

Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel tartott közös sajtóértekezleten a többi között azt hangsúlyozta, hogy szeretne kivonulni Szíriából, míg a francia politikus egy új iráni atomalku közös kidolgozása mellett foglalt állást. 

    A mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten a két politikus elsősorban az iráni atomszerződés jövőjéről, a szíriai helyzetről, az amerikai védővámok okozta kereskedelmi vitáról beszélt, illetve Donald Trump kitért Észak-Koreára és az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozójára is. 
    Az amerikai elnök az Egyesült Államok "legrégebbi és legjobb szövetségesének" nevezte Franciaországot, valamint leszögezte: Párizs "kulcsfontosságú partner" mind Észak-Korea, mind Irán és Szíria ügyében, bár megjegyezte, hogy véleményük az iráni atomalku és Szíria jövője megítélésében eltér.
     Emmanuel Macron ezt meg is erősítette ezt, amikor így fogalmazott: "nem titok", hogy ő és Trump másként ítélik meg az Iránnal kötött többhatalmi megállapodást. De - és ezt elemzők új fejleményként értékelték - leszögezte, hogy "szeretnénk kidolgozni egy új megállapodást Iránnal". 
    Macron kifejtette, hogy ő - mint fogalmazott - már hónapok óta ismételgeti, hogy az Iránnal kötött megállapodás ugyan "nem elégséges", de legalább 2025-ig lehetővé tett némi ellenőrzést az iráni atomprogram fölött. "Mostantól egy Iránnal kötendő új megállapodáson kívánunk dolgozni" - jelentette be. 
    Donald Trump a sajtóértekezleten is megismételte azt, amit már többször - és a nap folyamán is - mondott: az atomalku "nevetséges és katasztrofális", amelyet "soha nem is lett volna szabad megkötni". Az elnök megismételte, hogy a közel-keleti fejlemények hátterében - szerinte - mindenütt felsejlik Irán tevékenysége. 
    Leszögezte azt is: ha fenyegeti Amerikát, Irán "olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett". 
    Az amerikai elnök Franciaországot "kulcsfontosságú partnernak" nevezte az Észak-Koreára kifejtett nemzetközi nyomásgyakorlásban is. "Az Egyesült Államok és Franciaország együttműködik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásában, s mi hálásak vagyunk Franciaországnak azért a kulcsfontosságú szerepért, amelyet az Észak-Koreára kifejtett nyomásgyakorlásban játszott" - fogalmazott Trump.
     Elmondta: a jövendő megbékélés, harmónia, a Koreai-félsziget és lényegében az egész világ biztonsága érdekében rövidesen találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a csúcstalálkozó fejében Washington a háttérben semmiféle engedményt nem tett Phenjannak. Mint fogalmazott: "a békére törekvés közepette nem fogjuk ismét elkövetni a korábbi amerikai kormányzatok hibáit. Folytatjuk a maximális nyomásgyakorlást". Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: "nyitott és tisztességes" tárgyalásokra számít az észak-koreai vezetővel. 
    Szíriáról szólva az amerikai elnök elmondta: személy szerint ugyan minél előbb "szeretne kijönni Szíriából", hazahozni az amerikai katonákat, akik szerinte "nagyszerű munkát végeztek", de egyetértett Emmanuel Macronnal abban, hogy kivonulással "nem akarunk teret adni Iránnak a Földközi-tenger medencéjében". 
    A sajtóértekezlet végén Donald Trump azon meggyőződésének adott hangot, hogy az Egyesült Államok "zavarba ejtően sokat" költött a Közel-Keleten, miközben otthon, vagyis az Egyesült Államok határain belül kellett volna inkább hidak, utak, alagutak, iskolák építésére költeni. "Hétezer milliárdot költöttünk el a Közel-Keleten és semmit nem kaptunk érte sőt, a semminél is kevesebbet" - fogalmazott. 
    A sajtóértekezlet előtt Donald Trump és Emmanuel Macron mintegy egy órán keresztül tárgyalt egymással a Fehér Házban. Az iráni atonalku és a szíriai helyzet mellett megtárgyalták az acél-, és alumíniumtermékekre kivetett amerikai védővámok miatti kereskedelmi konfliktust is. Trump a vitát "komplikáltnak" nevezte, mivel Franciaország az Európai Unió tagja, és az Unió szerinte elfogadhatatlan kereskedelmi korlátokat állított. Kifejtette, hogy szívesebben tárgyalja meg a kereskedelmi kérdéseket kétoldalú megbeszéléseken, közvetlenül Franciaországgal. Szóba került a Kínával folytatott kereskedelmi vita is, ennek megoldására az amerikai elnök "jó esélyt" látott, és bejelentette, hogy Steve Mnuchin pénzügyminiszter néhány napon belül Kínába utazik.