Auguszta napja van. | 2024.03.29

Közös-Tér központ épül Miskolcon

2018-04-23 19:39:00

Közösségi és kulturális feladatokat is ellátó kosárlabda- és játékcsarnok létesül Miskolcon a 720 fiatalt oktató Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban, a Közös-Tér központ elnevezésű létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el.

    Az eseményen Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a jezsuiták Sziciliában alapították meg első iskolájukat, majd pár száz év múlva itt Miskolcon is, az avasi lakótelepen.
    Ilyen Közös-Tér központ az országban még nem sok helyütt épült - tette hozzá, hangoztatva: a létesítményt a diákok mellett mindazok használhatják majd, akik közel érzik magukat a jezsuitákhoz, és azok is, akik az Avason élnek.
    Elmondta: egyházi iskolákban ma mintegy 220 ezer diák tanul Magyarországon, és a társadalom többsége ma is valamelyik egyházhoz tartozónak vallja magát. Úgy fogalmazott: "Az egyházak közösségépítő erejét elvitatni butaság lenne."
    A helyettes államtitkár hangsúlyozta: azok a keresztény értékek, amelyek a hitben, a kultúrában, a jogalkotásban megjelennek, Magyarországon nem "kiveszőfélben vannak", hanem erősítik a társadalmat.
    A 2500 négyzetméter alapterületű csarnok beruházása 1,3 milliárd forint állami forrásból valósul meg, és jövő májusra készül el.