Auguszta napja van. | 2024.03.29

A bojkott jegyében telt idén is a jasenovaci évforduló

2018-04-22 16:44:00

A bojkott jegyében telt el idén is a jasenovaci koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója: a zsidó és a szerb közösség szervezetei immár harmadik éve nem vettek részt az évfordulóra rendezett központi megemlékezésen - közölte a horvát sajtó vasárnap.

    Az érintett kisebbségek azzal indokolták döntésüket, hogy Horvátországban "újra életre kelt az usztasizmus", az állami vezetők pedig nem tesznek meg mindent ennek megakadályozására. 
    A horvát nemzetgyűlés védnöksége alatt tartott megemlékezésen Andrej Plenkovic horvát kormányfő, Gordan Jandrokovic házelnök, több miniszter és kormánypárti politikus is jelen volt. A kisebbségi szervezetek képviselői viszont távol maradtak a hivatalos programtól. A koszorúzás beszédek nélkül zajlott.
    A kisebbségi szervezetek tiltakozását az váltotta ki, hogy három évvel ezelőtt a jasenovaci koncentrációs tábor közelében, a délszláv háborúban elesett honvédőknek állított emléktáblán a Za dom spremni! (A hazáért készen állunk) usztasa köszönés is helyet kapott. 
    A kormánynak hosszú ideig nem sikerült megegyeznie a Horvát Jogpárt saját fegyveres ereje, a délszláv háborúban létrehozott horvát védelmi erő (HOS) veteránjaival, akik elesett bajtársaik emlékére állították a táblát. A szervezet nem egyezett bele, hogy eltávolítsák a Za dom spremni! feliratot a HOS hivatalos címeréből, amely a táblán is látható, de végül belegyeztek a tábla áthelyezésébe. Így azt tíz kilométerrel távolabb, Novska város temetőjében állították fel újra tavaly szeptemberben. 
    Andrej Plenkovic kormányfő törvényben kívánja újraszabályozni a fasiszta és a kommunista jelképek használatának tilalmát, és ennek érdekében létrehozott egy bizottságot. Ez a testület februárban kimondta, hogy a Za dom spremni! kifejezés továbbra is alkotmányellenes, de kivételes esetekben használható a HOS címerében, például olyan helyeken és temetőkben, ahol a HOS elesett tagjaira emlékeznek. 
    A szerb és a horvát antifasiszta egyesületek szervezésében szombaton több mint ezren emlékeztek meg a legnagyobb horvátországi koncentrációs táborban, Jasenovacban kivégzett zsidó, szerb és roma áldozatok emléknapjáról. A rendezvényen az ellenzéki szociáldemokraták, a szomszédos országok képviselői, valamint több ország nagykövete is részt vett. 
    Milorad Pupovac szerb kisebbségi parlamenti képviselő szombaton azt mondta: két hónapja tárgyalnak a kormánnyal arról, hogy a HOS által állított emléktáblát távolítsák el a második világháborús emlékhely 15 kilométeres körzetéből, de nem született megoldást. 
    A zsidó közösség a múlt hét végén emlékezett meg az áldozatokról.
    A jasenovaci komplexumban, amelyet "horvát Auschwitzként" is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer embert öltek meg. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat, és olyan horvátokat is kivégeztek, akik nem értettek egyet a világháború idején kikiáltott Horvát Független Állam (NDH) nevű, usztasák vezette bábállam rendszerével. Az áldozatok között sok ezer gyerek volt. Az 1337 napon át működtetett usztasa tábort 1945. április 22-én szabadították fel.