Emma napja van. | 2024.04.19

Nemzetközi érdeklődés övezte 6. Nagy Tokaji Borárverést

2018-04-21 18:40:00

Londonból vitték el a leütött tételek csaknem harmadát a tokaji zsinagógában szombaton megtartott 6. Nagy Tokaji Borárverésen, amelyen megdőlt a legmagasabb palackár eddigi rekordja.

    Az aukció történetében először lehetett külföldről élőben licitálni, amelynek eredményeként a leütések harmadára a londoni Pall Mall 67 klubból érkezett a nyertes licit. Nemcsak a távolból érdeklődtek azonban külföldiek: a tételek jelentős részét Tokajban licitálva vitték el németek, franciák, lengyelek - mondta el az MTI-nek a helyszínen Laurent Comas, az árverést szervező Tokaji Borlovagrend tanács tagja.
    Az egy palackra számított legmagasabb leütési árat a Grand Tokaj 1963-as 5 puttonyos tokaji aszúja érte el. A tizenkét palackot tartalmazó tételre is Londonból érkezett a nyertes licit; a borritkaság az 550 ezres kikiáltási árat megháromszorozva, 1,7 millió forintért kelt el, ami csaknem 142 ezer forintos palackárat jelent. Ilyen idős, muzeális bort most először árvereztek a tokaji boraukción.
    Az aukcióra szánt borok válogatását Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő végezte a Master of Wine és Master Sommelier címekkel is rendelkező Ronn Wieganddal:  válogatásuk eredményeképpen 24 tokaji pincészet másutt nem megvásárolható, egyedi boraira lehetett licitálni, friss hordómintákra és palackozott tételekre egyaránt.
    Az árverezett borok között száraz furmintok és hárslevelűk, késői szüretek, édes és száraz szamorodnik, 5 és 6 puttonyos aszúk is megtalálhatók voltak. Az idén új pincészetek és új területek is képviseltették magukat, a termelők minden eddiginél szélesebb körétől érkezett be a korábbi árverésekhez képest nagyobb számú tétel; ezek leütési összértéke csaknem 19 millió forint volt.
    Az aukció célja, hogy a tokaji borvidéket nemzetközi szinten is ismertté és elismertté tegye, bevételével pedig segítse a borvidék fejlődését,  így a borlovagrend képes legyen akár önállóan olyan projekteket megvalósítani, amelyek más forrásból nem vagy nehezebben jöhetnének létre: borászati tanulmányi ösztöndíjakat, fejlesztéseket és a borturizmust elősegítő eszközöket, megoldásokat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó