Ilona napja van. | 2018.08.18 | MNB középárfolyam:

Szakértő: évente 300-350 ezer ember ajánlja fel adója egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program támogatására

2018-04-21 13:12

A kormány idén több mint hárommilliárd forintot fordít tehetségek támogatására, ebben benne van annak a 300-350 ezer embernek a felajánlása is, aki adója egy százalékával támogatja a Nemzeti Tehetség Program megvalósítását - közölte Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán. 

    Mint mondta, kilencedik éve ajánlhatják fel az adózók adójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program megvalósítására is; évente 300-350 ezren támogatják ezt a célt, ami komoly társadalmi bizalmat jelent, azt mutatja, az állampolgárok fontosnak tartják, hogy az új generációk a tehetségüknek megfelelően kapjanak fejlesztő lehetőségeket.
    Bajor Péter fontosnak nevezte, hogy a cégek is szerepet vállaljanak a tehetséggondozásban, például ösztöndíjjal, eszközök biztosításával vagy különböző szolgáltatásokkal segítsék a tehetséges fiatalokat. 
    Jelezte, a Matehetsz tíz éve foglakozik tehetséggondozással, a Nemzeti Tehetség Program civil oldalának "emblematikus szervezete".