Emma napja van. | 2024.04.19

Elfogták a zsámbéki halált okozó testi sértés elkövetőjét

2018-04-15 19:28:00

Elfogták a zsámbéki halált okozó testi sértés elkövetőjét  - mondta az MTI-nek vasárnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.

    András Tamás elmondta, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint április 15-én hajnalban Zsámbékon egy társaság tagjai között szóváltást alakult ki, amelynek során az egyik résztvevő késsel megsebesített egy 27 éves férfit, aki ennek következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette.     A szóvivő beszélt arról, hogy sikerült azonosítaniuk a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 17 éves fiatalt, akit a helyszínen elfogtak és előállítottak. Hozzátette, hogy az előállított fiatalember ellen halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó