Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fidesz: a "Soros-birodalom" nem fog belenyugodni a választási eredménybe

2018-04-13 13:10:00

A Fidesz szerint a "Soros-birodalom" nem fog belenyugodni a választási eredménybe, erre egyre több jel mutat. 

    Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken újságíróknak azt mondta: négy nappal a választás után Soros György "brüsszeli emberei máris nekimentek" Magyarországnak.
    A politikus az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának jelentését "Soros-jelentésnek" nevezve közölte: az
csak a kezdete a Magyarország ellen induló támadásnak, hadjáratnak.
    Kiemelte: emellett már utcai tüntetéseket szerveznek, mert káoszt akarnak Magyarországon.
    Halász János azt mondta: nem fogják annyiban hagyni a magyar emberek döntését, mert az szembe megy a "Soros-birodalom" céljaival. 
    Márpedig a magyarok minden eddiginél világosabb üzenetet küldtek, nem akarják, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen - mondta. 
    "Mi pedig, hátunk mögött a választók elsöprő többségének támogatásával megsokszorozott erővel fogjuk érvényesíteni a magyar emberek akaratát" - fogalmazott Halász János.