Emma napja van. | 2024.04.19

A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát 

2018-04-11 20:04:16

A traumás agysérülést elszenvedő embereknél magasabb a kockázata a demencia, vagyis időskori elbutulás kialakulásának - derült ki egy nagyszabású új tanulmányból.

    A 2,8 millió, Dániában élő ember egészségi adatainak elemzésére épült vizsgálat eredményei szerint az egy, vagy több traumás agysérülést elszenvedett embereknél 24 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett demencia, mint azoknál, akiknek nem volt agysérülésük - írta a BBC News.
    A legmagasabb kockázati csoportba azok tartoztak, akik a húszas éveikben szenvedtek traumás agysérülést: esetükben 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia az életük későbbi szakaszában.
    A demencia, amelynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór, csaknem 47 millió embert érint világszerte és ez a szám a következő húsz évben várhatóan megkétszereződik. Korábbi tanulmányok már utaltak összefüggésre az - elsődlegesen esések, gépjárműbalesetek és testi sértések okozta - agysérülések, valamint a későbbiekben jelentkező demencia között, ám a bizonyítékok vegyesek voltak.
    A mostani tanulmány, amely 36 évre kiterjedően vizsgálta az alanyok egészségi állapotát, kimutatta, hogy a mindössze egyetlen enyhe traumás agysérülést (agyrázkódás) elszenvedett embereknél 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, és a betegség kockázata minden egyes újabb agysérüléssel és a sérülések súlyosságával tovább nőtt.
    A kutatók szerint minél fiatalabb korban következett be a sérülés, annál inkább nőtt a demencia későbbi kialakulásának kockázata. Azok körében, akik a harmincas éveikben szenvedtek el egy traumás agysérülést 37 százalékkal volt magasabb az időskori elbutulás kockázata, míg azoknál, akik az ötvenes éveikben estek át ilyesmin, mindössze 2 százalékkal volt magasabb a kockázat.
    Jesse Fann, a seattle-i University of Washington School of Medicine professzora szerint azonban összességében nézve kicsi az esély arra, hogy demencia alakul ki egy agysérülést követően. A tanulmány során vizsgált alanyok kevesebb mint 5 százalékánál jelentkezett időskori elbutulás és közülük is nagyjából 5 százalék szenvedett el traumás agysérülést.
    A Lancet Psychiatry című folyóiratban publikált tanulmány készítői kórházban kezelt agysérülésekre fókuszáltak, és adatok nem részletezték, hogy mi okozta a sérülést.
    Noha a tanulmány nem vizsgálta a sport okozta agysérüléseket, Mahmoud Maina, a Sussex-i Egyetem kutatója rámutatott, hogy az eredmények "megerősítik a tényt, amely szerint a fejsérüléseket eredményező sportok veszélyesek és fogékonyabbá tesznek bennünket a demenciára".
    Doug Brown, az Alzheimer Társaság munkatársa szerint az agysérülések csupán "kis mértékben" járulnak hozzá az időskori elbutulás jelentkezéséhez, nem úgy, mint a dohányzás, vagy az ülő életmód, amelyek "sokkal könnyebben kiiktatható kockázati tényezőket jelentenek".
    A kutatók szerint az egészséges étrend, a mérsékelt alkoholfogyasztás és a dohányzásmentes életmód mind segíthetnek az idősödő agy egészségének a megőrzésében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó