Emma napja van. | 2024.04.19

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV tizenegy emberrel szemben

2018-04-11 09:49:50

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense szerdán az MTI-t.

    Haszon Dávid elmondta, hogy közülük kilenc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, további hét ember ellen pedig közokirat hamisítás miatt javasolnak vádemelést. 
    A bűnszervezetet irányító egykori házastársak főként Győr környéki cégekhez biztosítottak munkaerőt úgy, hogy a munkavállalókat színlelt szerződésekkel alvállalkozókhoz jelentették be. Céljuk az volt, hogy az alkalmazottak után fizetendő adókat és járulékokat, valamint a bevétel általános forgalmi adóját elcsalják.
    A megrendelők által megbízott fővállalkozók olyan alvállalkozókat szerveztek maguk alá, amiket évente cseréltek és eltüntettek. A jellemzően szlovák strómanokkal feltöltött cégek dolga a hatóság megtévesztése és az adófizetés elkerülése volt.
    A pénzügyi nyomozók Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében mintegy ötven helyszínen vizsgálódtak. A házkutatások során luxusautókat foglaltak le és zárolták a céghálózatban résztvevők bankszámláit, ingatlanjait, amikkel a bűncselekménnyel okozott kár jelentős része megtérült.
    Az adóhatóság a tizennégyezer oldalas nyomozati iratot megküldték a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó