Gedeon napja van. | 2024.03.28

Lemond Vona Gábor a Jobbik elnöki tisztségéről

2018-04-09 08:15:00

Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A politikus vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján közölte: a párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat.

    A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült. Kiolvasható a számokból, hogy az elkövetkezendő időszakban a Fidesz fogja irányítani Magyarországot, hogy "ki fogja-e tölteni a négy évet vagy sem, azt majd meglátjuk" - jegyezte meg.
    Vona Gábor köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksoláson, értékelése szerint a demokrácia ünnepe, hogy nagy számban vettek részt az emberek. Külön köszönetet mondott azoknak, akik a Jobbikot támogatták, s "nem ültek fel a hazugságoknak", a "gyűlöletkeltő kampánynak". Az aktivistáknak pedig a becsületes munkáért mondott köszönetet, hozzátéve: ők nem rongáltak plakátokat és nem próbálták más pártok rendezvényeit tönkretenni.
    A pártelnök kijelentette: most is úgy tartja, hogy a Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel című programjuk a legjobb program Magyarország problémáinak megoldására, s szerette volna összefogni az embereket.
    A továbbiakban mindent támogatnak a parlamentben, ami a magyar emberek érdeke, és vannak olyan területek, amelyekért "a legnagyobb erőbedobással" fognak küzdeni. Ezek közé sorolta a kivándorlás megállítását, az otthonteremtés erősítését, a devizahitelesek igazságtételét, az egészségügy, az oktatáspolitika és a nyugdíjrendszer kérdéseit, továbbá a bérunió megvalósítását.
    Vona Gábor kérdésre elmondta: az elnökségnek tisztújító kongresszust kell kiírni. Személyes ambícióiról szólva úgy fogalmazott: van még benne "politikai tartalék", de a tagságnak kell eldönteni, kit szeretne elnöknek.
    A politikus kiállt a néppártosodás mellett, szerinte ez hozzásegítette a Jobbikot szavazóbázisának növeléséhez.
    Egy másik kérdésre közölte, nem gratulált Orbán Viktornak, mert bár sportszerűség azt kívánja, "ez nem volt egy sportszerű verseny".
    Faggatták arról is, mit gondol most a visszalépésekről. Azt felelte: ugyanazt a döntést hozná, mint korábban, azaz egyetlen körzetben sem lépne vissza. Az MSZP és a DK javára erkölcsileg, az LMP javára taktikailag nem volt értelme visszalépni - jelezte, utóbbit azzal magyarázva: semmi sem mutatott arra, hogy a Jobbik szavazói tömbben az LMP-t támogatták volna, s ez akár még ártott is volna.
    Szerinte az eredmény nem a koordináción múlt.