Rudolf napja van. | 2024.04.17

Cser-Palkovics: Orbán Viktor mond beszédet a Fidesz kampányzáróján

2018-04-04 13:20:00

Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján - közölte szerdai sajtótájékoztatón a város fideszes polgármestere.

    Cser-Palkovics András közölte, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték már többen is, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen. A Városház tér és környéke biztosan megtelik a másfél órás program idejére - tette hozzá.
    A városvezető elmondta, hogy a kampányzáró eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő-jelölt házigazdaként szól majd az egybegyűltekhez, míg a város nevében ő mond köszöntőt. Megjegyezte, hogy elképzelhető egy meglepetésvendég felszólalása is, de az még egyeztetés alatt van.
    Cser-Palkovics András szerint "akinek fontos Magyarország sorsa, a vasárnapi választás eredménye", jelen lesz a pénteken, 17 órakor kezdődő eseményen. "Ki kell mondani akkor is, hogy tiszteljük, szeretjük ennek a nemzetnek és városnak értékeit, hagyományait és meg is fogjuk ezeket őrizni" - fogalmazott.
    Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este az Echo TV Bayer Show című műsorában jelentette be, hogy a Fidesz kampányzárója Székesfehérváron lesz, amely "egy magyar kampányzáró lesz".