Emma napja van. | 2024.04.19

Dömötör: Vona úgy fordítana hátat a magyaroknak, mint az elmúlt években a saját szavazóinak

2018-04-03 19:55:00

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke "pont úgy fordítana hátat a gyöngyösieknek és minden magyar embernek, ahogy az elmúlt években a saját szavazóinak".

    A Kormányzati Tájékoztatási Központ által kiadott, az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben Dömötör Csaba azt írta: pár nappal a választás előtt a Jobbik "kétségbeesetten" próbálja letagadni korábbi bevándorlást támogató döntéseit. 
    Az a Jobbik próbált üres ígéreteket tenni, amelyik nem szavazta meg a kvótaellenes alkotmánymódosítást - tudatta. 
    Felhívta a figyelmet arra: Vona Gábor a határzárat is nyíltan támadta, kudarcnak nevezte annak megépítését. Mindezt súlyosbítva az egykori nemzeti párt most azokkal a baloldaliakkal működik együtt, akik mindvégig támogatták a betelepítéseket - tette hozzá.
    Úgy fogalmazott: egy olyan politikai erő reménytelen próbálkozásai ezek, amely bármit megtesz, ha attól egy kis hatalmat remél. Dömötör Csaba szerint semmilyen "kommunikációs ravaszkodás" nem tudja feledtetni, hogy a Jobbik Vona Gábor vezetésével "átverte korábbi szavazóit". 
    A Fidesz a témában kiadott közleményében azt írta: nincs migrációs pótvizsga. 
    A Jobbik nem is egyszer elbukott. Vona Gábor a kerítésépítésnél és az migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosításnál is bebizonyította, hogy nem a magyar emberek oldalán áll - olvasható a nagyobbik kormánypárt közleményében.
    A Kormányzati Tájékoztatási Központ és a Fidesz is arra reagált, hogy Vona Gábor kedden Gyöngyösön egyebek mellett arról beszélt: az április 8-i választás tétje nemcsak a következő négy évről szól, hanem legalább két generációra meghatározza Magyarország sorsát, a választási győzelem pedig a részvételen fog múlni. 
    Szólt arról is, hogy a kormánypropagandával ellentétben a választás kérdése nem a bevándorlás, éppen ellenkezőleg, arról fog dönteni, hogy kivándorlóország leszünk-e, sikerül-e megállítani, megfordítani a fiatalok kivándorlását.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó