Andrea napja van. | 2024.04.18

Böllérfesztivál a források és a barlangok völgyében

2018-03-30 12:48:00

Idén immár negyedik alkalommal rendeznek kulturális és gasztronómiai fesztivált a Borsod megye északkeleti szegletében található Jósvafőn. Az alig több mint háromszáz lelket számláló település ékes bizonyítéka annak, hogy hogyan lehet és kell jól sáfárkodni a természet adta lehetőségekkel, annak csodáival, s hogyan lehet igazán vonzóvá tenni egy határszélen fekvő aprócska falut.

Hivatalosan a Putnoki Járáshoz tartozó község vezetőjében – Jóna Gábor polgármesterben - évekkel ezelőtt fogalmazódott meg egy újszerű rendezvény életre hívásának gondolata. A turisztikai szempontból egyébként is izgalmas és érdekes településre egy olyan eseményt álmodott meg, mely ismertebbé és látogatottabbá teszi Jósvafőt. Fontos szempont volt, hogy a rendezvény a helyi tradíciókra, emberekre épüljön, így lett Jósvafőn Böllérfesztivál 2015-ben. A környéken és a községben rengeteg böllér van, akik szinte egész évben gyakorolják ezt a szép és régi szakmát; kézenfekvő volt tehát a gasztronómiai rész tematikája. Ehhez még hozzátettek jó néhány eredeti ötletet, szórakoztató programokat, kiegészítő eseményeket, és megszületett valami nagyon jó dolog, ami nemhogy életképes lett, hanem bizony évről-évre fejlődik és erősödik.

Folyamatosan ívelő pályán

Az eseményre minden évben a Húsvéti ünnepkörhöz kötődően Nagyszombaton kerül sor. Az egynapos turisztikai célú esemény az első évben 1.400 látogatót vonzott. 2016-ban már közel dupla annyit, pontosabban 2.500 résztvevőt regisztráltak. Tavaly 3.600 fő körüli volt az érdeklődők száma, s idén akár már a bűvös négyezret is átugorhatja. De a szervezők a folyamatos fejlődés ellenére sem telhetetlenek, bőven megelégednének a tavalyi nézőszámmal és a jó hangulattal is. A rendezvény felépítése évről-évre hasonló; kora reggel a böllérversenyé, a látványé a főszerep, vagyis igazi falusi disznóvágással indul a nap. Aztán délelőtt beindul a szórakoztató programsorozat is, miközben a háttérben a legfinomabb hurkák, kolbászok, tepertők, disznótoros ételek készülnek. S hogy egy kis versenyszellemet is csempésszenek a fesztiválba, előzetes nevezés alapján hat fős csapatok küzdenek a zsűri és a közönség kegyeiért, a disznó levágásától kezdve, a feldolgozáson át a legkülönlegesebb étkek elkészítéséig. Mindezt a fesztiválra érkezők testközelből szemlélhetik, sőt, akár be is segíthetnek egy-két munkafolyamatba. De ha ebbe nem is, a kóstolásba bizonyára mindenki benne lesz, hiszen a frissen sült hurka-kolbásznak, no és az egyéb „disznóságoknak” ember legyen a talpán, aki ellen tud állni… A csapatoknak pedig egy külön verseny, elismerés és cél, hogy a legtöbb kóstolójegyet ők gyűjtsék össze: vagyis minél többen kíváncsiak az ízeikre, annál finomabb és jobb lehet a disznótoros étek. Ezt ily módon a fesztivál látogató közönség egyszerűen eldönti majd, a csapatételeket végigkóstoló zsűrinek azonban biztosan nehezebb dolga lesz, hogy a sok finomság közül kiválassza a „leg”-et.

Íz-, illat- és hangorkán

A Jóna Gábor polgármester által irányított szervezőcsapat mindenre és mindenkire gondolt a rendezvényen: a kicsiket népi játszótér várja, a nagyobbakat színes szórakoztató programok, kirakodó vásár, helyi termékek bemutatója, no és rengeteg kalóriadús és utánozhatatlan ízű tradicionális magyar étel. Hozzá természetesen „melegítő ital” is dukál, hogy ezen a szeszélyes tavaszon senki ne fázzon. A fesztivál helyszíne az Aggteleki Nemzet Park Jósvafői Lovaspályája lesz, s mivel egy nagyobb nyílt és szabadtéri területről van szó, jelen állás szerint elkel majd a kabát és a melegebb cipő, netán a gumicsizma és sapka. A szórakoztató programok egy közel ezer négyzetméteres sátorban lesznek, vagyis az eső sem lehet akadálya a szombati fergetegesnek ígérkező hangulatnak. Erről a helyi és környékbeli amatőr művészeti csoportok mellett L.L. Junior, MC Haver és Tekknő, illetve Nótár Mary gondoskodnak majd. A rendezvényszervező csapat vezetője, Jóna Gábor polgármester nagyon büszke arra a helyi és térségi összefogásra, aminek nyomán egy ilyen aprócska település életben tud tartani egy ilyen nívós eseményt. Sőt, mint mondta, évről-évre bevételt is tudnak „termelni”, amit aztán visszaforgatnak a község fejlődése érdekében. Egyik kiemelkedő együttműködő partnerük az Aggteleki Nemzeti Park, de számos vállalkozótól, szervezettől kapnak erkölcsi és anyagi segítséget.

Tehát aki a hosszúhétvégén egy igazi autentikus, falusi programra, finom ízekre, jó hangulatra vágyik, ne hagyja ki a IV. Jósvafői Böllérfesztivált március 31-én!

Kapunyitás 6 órakor, a falusi disznóvágás várhatóan 6.30-kor indul, a szórakoztató programok valamivel 10 óra előtt; zárás 16 óra körül a fesztivál eredményhirdetésével. A részletes programot Jósvafő közösségi és weboldalán, illetve számos programajánló oldalon megtalálhatják!



Képújság
Sajómente Média Alapítvány