Gedeon napja van. | 2024.03.28

Honvédségi toborzó iroda nyílik Csepelen

2018-03-26 18:45:00

Honvédségi toborzó irodát nyitnak Csepelen - az erről szóló nyilatkozatot Simicskó István honvédelmi miniszter, Németh Szilárd (Fidesz-KDNP), az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, valamint Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester írta alá hétfőn Budapesten.

    Simicskó István a nyilatkozat aláírását megelőzően elmondta, Budapesten jelenleg egy toborzóiroda működik a XII. kerületben, a csepeli lesz a második. Évente körülbelül kétezren jelentkeznek katonának, és ebből 300-400 emberrel tudnak szerződést kötni - közölte.
    Elmondta, a Zrínyi 2026 programban megjelölt cél, hogy 30 ezer fős tényleges aktív és 20 ezer fős tartalékos állománnyal rendelkezzen 2026-ra a honvédség. Ennek érdekében a legfontosabb feladat a katonai toborzás - tette hozzá.
    A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: közös érdek, hogy minél többen jelentkezzenek katonának.
    Simicskó István közölte azt is, hogy Csepelen tervezik megnyitni a Honvédelmi Sportszövetség egyik bázisát.
    Németh Szilárd kiemelte, a toborzó iroda a nagyon fontos utánpótlási lehetőséget szolgálja.
    Elmondta, a röszkei tranzitzónából érkezett a nyilatkozat aláírására, és azt tapasztalta, hogy a határon rendben van minden, a határvadász rendőrök és a honvédek kiválóan teljesítik feladatukat.
    Borbély Lénárd közölte: várhatóan egy hónap múlva nyit meg a toborzó iroda a kerületi II. Rákóczi Ferenc úton a HÉV megállónál. A csepeli képviselőt-testület pénteken Németh Szilárd "közbenjárásának köszönhetően" döntött úgy, hogy a honvédséggel közösen toborzóirodást nyitnak a kerületben - mondta el.