Tivadar napja van. | 2024.04.20

Elemzők: a várakozásokat felülmúlva gyorsult a keresetek emelkedése januárban

2018-03-20 13:15:00

A minimálbérek emelése és a szakemberhiány követeztében a várakozásokat meghaladó januári béremelkedésről számolt be a KSH. A keresetek növekedési üteme a második negyedévtől valamelyest lanyhulhat ugyan, de az év egészében alig marad el a tavalyi év dinamikájától - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentését. 

    A KSH adatai szerint januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A 2,1 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek továbbra is kétszámjegyű emelkedést mutattak, januárban 11,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. A versenyszférában 13,2, a  költségvetési szektorban 15,3 százalékos volt a keresetek emelkedése.
    Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a keresetek januári emelkedése felülmúlja a 12 százalékos piaci várakozást és meghatározó szerepet játszott benne a minimálbérek 8, illetve 12 százalékos emelése. Az állami szféra egyes területein zajló bérrendezés továbbra is magasabban tartja a béremelkedés ütemét, mint az üzleti szférában tapasztalt mutató. Fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy a tavalyi év elején főként az állami vállalatoknál jelentősen csúszott a bérmegállapodás, így ez alacsony bázist jelent és a munkaerőhiány is felfelé hajtja a kereseteket.
    Ami az idei év hátralevő részét illeti, Virovácz Péter szerint az alacsony bázis miatt az első negyedévben lehet a legerősebb a bérdinamika, de átlagosan a nettó bérek akár megint kétszámjegyű növekedést mutathatnak.
    Horváth András, a Takarékbank elemzője is azt állapította meg, hogy  a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya, a közszféra életpálya fejlesztései és a bérminimum emelések hatására a várakozásokat felülmúlta a keresetek januári emelkedése. 
    2018-ban 9 százalékot meghaladó éves bérnövekedést várnak a Takarékbank elemzői a képzett munkaerő hiánya, a közszférában idén is zajló jelentős bérrendezések, illetve a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelkedés eredményeként. Idén a várt 2,5 százalékos éves infláció mellett ez 6 százalékot meghaladó reálbér növekedést jelent. A bérnövekedésre felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban további gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a képzett munkaerőért folytatott összeurópai versenyben. 
    Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az is látszik a részletes adatokból, hogy az állami szférában részben a választások miatt jelentősen nőttek a fizetések. 
    Idén is folytatódhat a bérek emelkedése, a nettó átlagbérek körülbelül 10 százalékos emelkedése várható, az inflációval együtt számolt reálbér-emelkedés pedig 8 százalék körül lehet. A bérek tartós és jelentős emelkedése ugyanakkor több kockázatot is hordoz a gazdaság teljesítményére nézve - mutatott rá az K&H Bank vezető elemzője. Egyrészt a termelékenységnek lépést kell tartania a bérek emelkedésével, különben versenyhátrányba kerül a magyar gazdaság. Egyelőre nem látszik, de a jövőben kockázatot jelent az inflációs hatás, az, hogy a bérek emelkedése miatt fokozódó lakossági fogyasztás az árak emelkedését idézi elő. Másik oldalról az egyre magasabb béreket adó vállalatok előbb-utóbb kénytelenek lesznek az általuk gyártott, forgalmazott termékek és szolgáltatások árát emelni, ami szintén felfelé nyomhatja az inflációt.