Emma napja van. | 2024.04.19

Tűz a debreceni Kenézy Gyula Kórházban

2018-03-11 12:01:00

Kigyulladt a debreceni Kenézy Gyula Kórház egyik kórterme vasárnap reggel, a tűz miatt 52 embernek el kellett hagynia az épületet - közölte a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az egészségügyi intézményt fenntartó Debreceni Egyetem azt közölte, hogy őket a kórház más osztályain helyezték el, mert az épületrészben nincs áram. 

    Papp-Kunkli Nóra tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint egy második emeleti helyiségben hat ágy kapott lángra. Az esethez nagy erőkkel vonultak ki a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók, akik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával eloltották a tűzet.
    M. Tóth Ildikó, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke az MTI-vel azt közölte, a tüzet vélhetően egy pszichiátriai beteg okozta, aki felgyújthatta az ágyát.
    Az eset során egy kórházi dolgozó megsérült, őt füstmérgezéssel a kórház sürgősségi osztályán ápolják. A betegek közül senki nem sérült meg. A tüzet az okozhatta, hogy a beteg nem a kijelölt helyen dohányzott. A szabályozás szerint ugyanis a kórházak többi osztályával ellentétben a pszichiátriai osztályokon - terápiás okokból - a kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás - ismertette a sajtófőnök.
    Hozzátette: az információk szerint a beteg, aki a tüzet okozta, elszaladt, de az intézmény területét nem tudta elhagyni.
    Az eset körülményeit szakértők bevonásával, hatósági eljárásban vizsgálják. További információt a vizsgálat lezárásakor ad az intézmény - jelezte M. Tóth Ildikó.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó