Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: Czeglédy Csaba ügye nem egyedi 

2018-03-06 13:15:00

Czeglédy Csaba ügye nem egyedi, az elmúlt tíz évből számos olyan példát lehet hozni, amikor rendeltetésellenesen gyakorolták a képviselőjelöltek a mentelmi jog intézményét, így a jogalkotónak érdemes lenne felülvizsgálni azt - mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

    Szánthó Miklós jelezte: a mentelmi jog a képviselők védelmén keresztül biztosítja a parlament zavartalan működését, azonban a rendszerváltáskor kialakult jogi hagyomány kiterjesztette a mentelmi jogot a képviselőjelöltekre is.
    A mentelmi jog egyrészt a képviselő szólásszabadságát, másrészt a büntetőeljárások alóli feltételes mentességét biztosítja mandátuma alatt - mondta az igazgató. Ebből következik, hogy a mentességek arra az időszakra vonatkoznak, amikor már fennáll a képviselői mandátum vagy képviselő-jelöltség státusza - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: Czeglédy Csaba esetében ez fordítva történt, mivel ellene előbb indítottak büntetőeljárást, minthogy jelölték volna.
    Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Human Operator Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett kilenc iskolaszövetkezet segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
    A Csongrád Megyei Főügyészség január 26-án újabb nyomozásra jelölte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályát. Az eljárásban újabb bűncselekmény az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. 
    A politikust független képviselő-jelöltként csütörtökön délután vették jogerősen nyilvántartásba a Vas megyei 1-es számú választókerületben. Ezért az ügyészség döntött a nyomozás felfüggesztésesről, megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatást. Miután a legfőbb ügyész indítványára - mely az újabb bűncselekményre is kiterjedt - a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el. Péntek este ismét őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatását; a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatást.
    Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.