Emma napja van. | 2024.04.19

Nézőpont: az ellenzék az elmúlt nyolc évben egy helyben toporgott

2018-02-28 09:51:00

Az ellenzék elmúlt nyolc éve az egy helyben toporgásról szólt - mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

    Fodor Csaba elmondta: az ellenzék számára meghatározó diskurzusok végül nem vezettek sehova, belső erőforrásaik kimerültek, nem tudnak érdemben megújulni, és az összefogást erőltetik, miközben idegenkednek egymástól. "Azt gondolom, hogy a teljes káosz felé sodródnak most is" - mondta. 
    A múlt vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester választással kapcsolatban megjegyezte: az ellenzéki pártok magukat csapják be, ha modellértékűnek tekintik az eredményt, egyébként pedig az látszik, hogy továbbra is félnek az április 8-ai országgyűlési választásoktól.
    A hétvégi eredmény éppen azt bizonyítja, hogy a kormánypárti tábor növekedett a 2014-es szavazatszámhoz képest, és ha a pártok jelöltjei mérik majd össze erejüket, akkor az ellenzék veszíteni fog - jelentette ki.