Gedeon napja van. | 2024.03.28

Varga Mihály: jelentős átrendeződés van a foglalkoztatásban 

2018-02-27 15:06:00

Jelentős átrendeződés van a foglalkoztatásban, az adatok szerint a közfoglalkoztatásból egyre többen tudnak átlépni az elsődleges munkaerőpiacra, illetve külföldről is egyre többen jönnek vissza dolgozni Magyarországra - hívta fel a figyelmet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését kommentálva.

    A KSH kedden azt közölte, hogy a 2017. november-2018. január időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett. A vizsgált időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 24 ezerrel, 174 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.
    A miniszter elmondta, a gazdaság, illetve a vállalkozások teljesítményének bővülése együtt járt a munkahelyek számának növekedésével, 2017 novembere és 2018 januárja között 35 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.
    A miniszter kiemelte: a foglalkoztatottak létszáma úgy nőtt, hogy 33 ezerrel kevesebb a közfoglalkoztatott, a külföldön dolgozók száma pedig 19 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Varga Mihály kedvezőnek nevezte, hogy a közfoglalkoztatásból többen találtak munkalehetőséget az elsődleges munkaerőpiacon, másrészt az emelkedő keresetek miatt külföldről is egyre inkább megéri hazajönni és Magyarországon munkát vállalni.
    A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, a foglalkoztatási ráta a 2010-es 56 százalékról 68 százalék fölé emelkedett, ezzel Magyarország az Európai Unió 28 tagországa között a 13., a munkanélküliség pedig nálunk a negyedik legalacsonyabb az unióban.
    Varga Mihály felidézte, a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállodás alapján jelentősen csökkentek idén a vállalkozások központi terhei, ez is lehetőséget biztosít beruházásokra, fejlesztésekre, valamint a jól képzett munkaerő megtartására, illetve létszámbővítésre.