Auguszta napja van. | 2024.03.29

Idén is megrendezik a Nő a partnerség konferenciát Lillafüreden

2018-02-26 09:46:00

Idén is megtartják a Nő a partnerség című konferenciát Lillafüreden március elején - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

    Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő, a Nő a siker alapítvány alapítója kiemelte: a kormány erre az évre meghirdette a családok évét. A család "mozgatórugója, összetartója, a nő, a feleség, az anya" - jegyezte meg.
    A Nő a siker alapítvány minden olyan női civil szervezettel partnerséget kezdeményez, amely a nők esélyegyenlőségéért, munkaerőpiaci helyzetük segítéséért, a nők ügyéről való közpolitikai gondolkodás erősítéséért tevékenykedik. 
    Az alapítvány elnöke elmondta: amikor először szervezték meg a Nő a partnerség konferenciát nők által irányított női civil szervezeteket, gazdasági társaságokat hívtak meg - országon belülről, határokon túlról is. Idén, a V4-es elnökséghez kapcsolódóan céljuk, hogy tapasztalatokat cseréljenek, megnézzék milyen jó gyakorlatok működnek másutt, illetve Magyarország milyen jó példát tud mutatni - fejtette ki.