Csongor napja van. | 2024.04.16

Fidesz: a szocialisták eltörölnék a rezsicsökkentést

2018-02-24 19:51:00

A szocialisták 2013 óta rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, és ha rajtuk múlna, eltörölnék - közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel. 

    Közleményükben arra reagáltak, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke a nap folyamán sajtótájékoztatón azt közölte: az átlagfogyasztásig 30 százalékkal csökkentenék a gáz, 10-10 százalékkal pedig az áram és a távhő árát, jelképes áron biztosítanák a mindennapi életvitelhez szükséges ivóvizet, vezetékes energiát, a kikapcsolt fogyasztókat ingyenesen kapcsolnák vissza, energiahatékonysági programot indítanának és növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője pedig azt mondta, hogy 2013. január 1-je óta a Fidesz 70 ezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta.
    A Fidesz-frakció közleménye szerint a szocialisták a kampányban nagyon tudnak ígérgetni, aztán éppen az ellenkezőjét csinálják. Korábban is megígérték, hogy "nem lesz gázáremelés", aztán kormányra kerülve háromszorosára emelték a gáz árát - tették hozzá.
    Hangsúlyozták: ha a szocialistákon múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést és "megint kiszolgáltatnák a magyar embereket a külföldi energiaszolgáltatóknak".