Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fazekas Sándor: az uniós tagállamok nem akarják, hogy csökkenjen a gazdák támogatása

2018-02-21 09:50:00

Az Európai Unió tagállamai nem akarják, hogy csökkenjen a gazdák támogatása, a V4-ek ebben elkötelezettek - mondta Fazekas Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium vezetője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

    Az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően, a miniszter a műsorban megerősítette, hogy a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az új közös agrárpolitikának (KAP), és a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet.
    A miniszter kedden úgy fogalmazott, egyelőre nem ismert, hogy mekkora lesz a keret, amit fel lehet használni az uniós költségvetésből, s azon belül az agrár büdzséből.
    Hozzátette, egy külön tárgyalássorozat eredménye lesz a hét éves uniós költségvetés tartalma, ugyanakkor az már most látszik, emelni kell a tagállamok befizetésének mértékét.
    Ez azt jelenti, hogy Magyarország a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1 százaléka helyett 1,2 százalékkal járulna hozzá az unió költségvetéséhez - mondta.
    Elmondta azt is, a tagállamok többsége azon a véleményen van, ha jó minőségű, és saját termelőktől származó ennivalót akarnak, akkor hozzá kell járulni a termeléshez.