Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ujhelyi István: idén nyártól igénybe vehető az EU fiataloknak szánt ingyenes utazási kedvezménye

2018-02-20 18:03:00

Már idén nyáron igénybe vehető lesz az Európai Unió 12 millió euró támogatással létrejövő, az európai identitás kialakítását és megerősítését célzó, fiataloknak szánt utazási kedvezménye - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kedden Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva.

    A képviselő mint a program egyik koordinátora az Európai Parlamentben (EP) tartott, az ingyenes Interrail-programmal foglalkozó megbeszélést követően elmondta: azt szeretnék, hogy az EP által tavaly megszavazott támogatási összeg úgy hasznosulna, hogy mindenki számára bebizonyosodjon, a fiatalok európai identitását segítő projektnek a következő évtizedekben is folytatódnia kell. Ehhez nagyságrendekkel növelni kell a támogatási összeget és százezres nagyságrendig növelni a programban részt vevő fiatalok számát - húzta alá.
    Tájékoztatása szerint az uniós programban az idei évre megszavazott összegből mintegy 20-50 ezer fiatal vehet részt, attól függően, hogy 10 és 30 napos vonatbérleteket választanak. A képviselő kiemelte: azt kívánja elérni, hogy az egyes tagországok kormányai, így a magyar kormány is promóciós kampányt indítson saját országa lehetséges úticélként történő népszerűsítésére.
    Ujhelyi István hozzátette, a kezdeményezés koordinátorai el kívánják érni, hogy az Interrail-program része legyen a 2020-től érvényes uniós költségvetésnek, így hosszú évekre előre azzal számolhat az Európai Bizottság, hogy az Erasmus-programhoz hasonlóan állandósított költségvetéssel rendelkező programot valósít meg. Az európai fiatalok pedig azzal, hogy komoly büdzsével rendelkező, kiszámítható uniós program részesei lehetnek - hangsúlyozta.
    Az Európai Parlament 2016-ban tárgyalta először azt a főként oktatási céllal előterjesztett javaslatot, amelynek értelmében minden, 18. életévét betöltött európai fiatalnak díjmentes, egy hónapra szóló Interrail-jegyet biztosítanának az unióban. A program célja elsősorban az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitása, az európai integráció sikeres elmélyítése, a kultúrák közötti jobb kommunikáció, kapcsolatok és együttműködések kialakítása és elmélyítése.
    A tavaly tavasszal útjára indított, kísérleti Move2Learn, Learn2Move nevű programban ötezer, 16. életévét betöltött uniós fiatal vehetett részt.