Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint 400 köznevelési intézmény csatlakozott

2018-02-20 16:41:00

Több mint 400 köznevelési intézmény csatlakozott országszerte a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és szervezetei által koordinált, csütörtökön sorra kerülő Magyar Parasport Napja rendezvénysorozathoz.

    A témában tartott keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatón Szabó László az MPB és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) elnöke nagy örömnek nevezte, hogy 48 évvel az ország első, mozgássérültek sportját támogató egyesületének megalapítása után, minden évben megünnepelhetik a parasportot. A csütörtöki sportnap célja, hogy közelebb hozza a parasportolókat egészséges embertársaikhoz - tette hozzá.
    Az elnök elmondta, hogy Székesfehérváron öt, Fejérben 19 település iskolái csatlakoztak az országos programsorozathoz.
    A Lélekmozgató országos iskolai program két nagykövete Varga Katalin, paralimpiai ötödik, világbajnoki hatodik helyezett kajakozó és Benedek Dalma, világ- és Európa-bajnok, olimpikon kajakozó.
    Utóbbi a sajtóeseményen kiemelte: sportolóként személyes tapasztalatai vannak, 25 éves pályafutása során volt szerencséje megismerkedni olyan emberekkel, akik kerekesszékkel élnek és közben aktívan sportolnak. Mint elmondta: a parasportolók sok nehézséggel élnek, de ugyanolyan lelkesen edzenek, ugyanúgy büszkék vagy szomorúak egy-egy verseny végén, mint az egészséges emberek.
    "Szívügyem lett a parasport, miután az emberi oldalát megismertem" - fogalmazott Benedek Dalma, aki aktív sportolói pályafutása befejeztével rendszeresen parasportolókkal foglalkozik, s minden hónapban egy-egy újabb parasportágat ismerhet meg. Megjegyezte: a közös edzések sokat segítenek abban, hogy még inkább azonosulni tudjon a fogyatékkal élőkkel, ezért fontosnak nevezte február 22-ét, amikor a gyerekek is megismerhetik a kerekesszékes kosárlabdát vagy a csörgőlabdát.
    Az országgyűlési képviselők december 12-én egyöntetűen támogatták a kulturális bizottság ötpárti kezdeményezését, s egyhangúlag elfogadták, hogy idéntől február 22. a Magyar Parasport Napja legyen. Minden megyében egy-egy helyszínen az MPB és a FODISZ szervezi a programot, amelyben vetélkedők és parasportoló vendégek előadásai is helyet kapnak.
    Ugyanezen a napon Budapestre érkezik egy delegáció élén Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság brazil elnöke, aki részt vesz a Várkert Bazárban sorra kerülő egész napos konferencián.