Emma napja van. | 2024.04.19

Az Oxfam vezetője bocsánatot kért a szexbotrány miatt

2018-02-20 16:10:00

Bocsánatot kért kedden a nagy-britanniai székhelyű globális segélyszervezet, az Oxfam vezérigazgatója, amiért a csoport munkatársai szexbotrányba keveredtek Haitin és Csádban.

    Mark Goldring a londoni alsóház nemzetközi fejlesztési ügyekben illetékes bizottságának meghallgatásán elmondta: a botrány kirobbanása óta elvégzett belső vizsgálat eddig 26 további olyan esetet tárt fel, amelyben Oxfam-munkatársak gyanúsíthatók szexuális visszaélésekkel; ezek közül 16 Nagy-Britannián kívül történt.
    Goldring elmondta azt is, hogy az elmúlt tíz napban hétezer, eddig rendszeresen adományozó magánszemély vonta meg anyagi támogatását a szervezettől.
    Az Oxfam vezérigazgatója a keddi meghallgatáson elnézést kért "a haiti népnek és a szélesebb körű segélyezési tevékenységnek okozott károkért", valamint azért is, mert ő az első, "nyomás alatt tett" nyilatkozataiban igyekezett kisebbíteni a botrányt.
    A The Times című konzervatív brit napilap február 9-én számolt be először arról, hogy az Oxfam egyes munkatársai prostituáltakkal rendeztek orgiákat 2011-ben Haitin, miközben még zajlottak a nem sokkal korábbi pusztító földrengés következményeinek elhárítását célzó humanitárius erőfeszítések.
    A The Observer című vasárnapi baloldali brit lap azt tárta fel, hogy 2006-ban a csádi Oxfam-stáb szállására is prostituáltakat hívtak.
    Az ügy miatt London és Brüsszel is jelezte, hogy felülvizsgálja a szervezet hivatalos támogatását.
    Az Oxfam a tavalyi pénzügyi évben 32 millió font (több mint 11 milliárd forint) brit kormányzati támogatásban részesült; ebből származott bevételeinek 8 százaléka.
    Az Európai Bizottság a botrányba keveredett segélyszervezet Haitin végzett tevékenységét tavaly 1,7 millió euróval támogatta.
    Az Oxfam a minap közölte, hogy a történtekkel összefüggésben megvált négy, szexuális visszaélések elkövetésével vádolt munkatársától, mások önként mondtak fel.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó