Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az olimpiai számokban két érmet remél a kapitány

2018-02-19 12:35:00

A vasárnapi, ifjúsági olimpiai kvalifikációs "felvezetés" után kedden kezdődik meg Győrben az idei légfegyveres Európa-bajnokság. A magyar csapattól összességében 6-8 érmet vár Győrik Csaba szövetségi kapitány, az olimpiai számokban pedig két dobogós hely megszerzésében bízik.

    A 2020-as tokiói nyári játékokon a 10 méteres számok közül a puska és pisztoly egyéni számok lesznek programon a férfiaknál és a nőknél is, illetve a japán fővárosban debütálnak majd a vegyes csapatok küzdelmei mindkét fegyvernemben.
    Az olimpiai számokra pénteken és szombaton kerül majd sor Győrben. Előbbi napon a puskások egyéniben, míg a pisztolyosok a vegyes számban küzdenek, utóbbin pedig éppen fordítva.
    "Arra hívtam fel a csapatértekezleten is a figyelmet, hogy az egyéni érem régóta hiányzik már olimpiai számokban a nagy világversenyekről, legutóbb 2015-ben volt erre példa, amikor Csonka Zsófia sportpisztolyban Európa-bajnok lett. Ezért is nagyon szeretném, hogy most sikerüljön" - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn a szakvezető.
    A kapitány - nem meglepő módon - Péni István nevét említette elsőként, mint aki megtörheti a közel három éve tartó rossz sorozatot.
    "Péni István formája hosszú ideje kiemelkedő, bármilyen versenyen nagyon erős alaperedményre képes és a döntőkben is jól teljesít. Ezért vele szemben a döntő elvárás, a dobogó pedig reális cél" - jegyezte meg az UTE 21 éves puskásáról, aki január végén nyerni tudott a világ legrangosabb nemzetközi 10 méteres viadalán Münchenben.
    A másik magyar puskás klasszisról, Sidi Péterről már óvatosabban nyilatkozott Győrik Csaba, mert a komáromiak világ- és Európa-bajnoka az elmúlt években önmagához képest visszafogottabban teljesített, ugyanakkor a riói olimpián, vagy az elmúlt két év világkupadöntőiben megvillantotta tudását, így Győrben is képes lehet a finálés szereplésre. Hozzá hasonlóan a szakág harmadik magyar indulójában, Somogyi Péterben is benne van a kiugró teljesítmény lehetősége Győrik szerint. A zalaegerszegi puskás a kisebb nemzetközi versenyeken és a hazai viadalokon már eddig is sokszor megmutatta, hogy jó eredményt tud lőni, ám a világversenyeken eddig adós a jó szerepléssel, viszont Münchenben döntőbe jutott január végén, ami nagyon biztató az Eb-re nézve.
    A női puskásokkal szemben nincsenek ilyen komoly elvárások, ugyanis olyan fiatalok szerepelnek majd, akik még nem érték el a nemzetközi élmezőny szintjét. Ez pedig meghatározhatja a vegyes csapatok versenyének végkimenetelét is magyar szempontból - jegyezte meg a szakvezető.
    Pisztolyban a női szakág erősebb Magyarországon. Győrben a futócéllövőből lett pisztolyos Major Veronika, illetve az Eb-győztes, olimpiai hatodik Csonka Zsófia, valamint a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Tobai-Sike Renáta indul. Győrik Csaba úgy látja, Major és Csonka lehet az, aki kiugróan szerepelhet, Tobai-Sike viszont még nem tart ott, ahol három-négy éve, amikor mindkét pisztolyos számban vb-döntőt lőtt.
    Az idei évtől életbe lépő új szabályok szerint már a nőknek is 60 lövéses alapversenyük lesz, s a kapitány úgy gondolja, a nyolcas döntőbe kerüléshez 576 kör körüli eredményre lesz szükség. Márpedig - mint jelezte - ezt Major és Csonka is tudja.
    "Csonka Zsófit például érezhetően kifejezetten feldobták a változások. Évek óta nem láttam már ilyen lelkesedést tőle 10 méteres verseny előtt" - mondta a szövetségi kapitány.
    Férfi pisztolyban Tátrai Miklós az első számú ember, aki a riói olimpián is szerepelt, azóta viszont gyengébben teljesített. Idén viszont újra formába lendült, Münchenben 580 körrel fináléba jutott, sőt, kiemelkedő döntős sorozatával meg is nyerte a versenyt. Vegyes párosban Tátrai az országos csúcstartó Major Veronikával lesz együtt, míg Csonka Zsófia Antal Balázzsal lő majd.
    Az Európa-bajnokság, melyen 48 ország lövői szerepelnek, kedden kezdődik, a felnőtteknél a futócéllövők lesznek érdekeltek a 30+30 lövéses számokban. A hazai csapatban a férfiaknál - ahogy évek óta mindig, úgy ezúttal is - Sike József, Tasi Tamás és Boros László szerepel, míg a nőknél az aranyéremre is egyértelműen esélyes Major Veronika lesz a "húzónév".
    Az Eb "főpróbája" nem sikerült a legjobban a magyaroknak, ugyanis vasárnap az ifjúsági sportlövők nem tudtak újabb kvótát szerezni az ifjúsági olimpiára, melyen így egyedüliként Pekler Zalán képviseli majd a magyar színeket. A legközelebb a kvalifikációhoz Gáspár Lalita volt, aki a lány puskások fináléjában az ötödik helyen zárt.
    A magyar csapat:
    felnőttek:
    férfiak:
puska: Péni István, Somogyi Péter, Sidi Péter
pisztoly: Antal Balázs, Nagy László, Tátrai Miklós
futócél: Sike József, Boros László, Tasi Tamás
    nők:
puska: Szijj Katinka, Hanák Gabriella, Biatovszki Mira
pisztoly: Major Veronika, Csonka Zsófia, Tobai-Sike Renáta
futócél: Major, Forrásiné Máthé Edit, Körtvélyessy Gabriella

    juniorok:
    férfiak:
puska: Pekler Zalán, Vas Péter, Hammerl Soma
pisztoly: Geier Dániel, Polgár János, Nagy Máté
futócél: Sándor István, Mácsek Áron, Haris Ferenc    
    nők:
puska: Gáspár Lalita, Toma Dorina, Dénes Eszter
pisztoly: Egri Viktória, Nagy Vivien, Komáromi Krisztina Panna
futócél: Csányi Borbála, Nagy Viktória, Palánki Klaudia