Emma napja van. | 2024.04.19

Screen: női rendezők adnak új lendületet a magyar filmnek 

2018-02-18 19:53:00

Filmrendező nők egész nemzedéke ad újabb lendületet a magyar filmgyártásnak - írta a Screen International című brit  filmes szaklap a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) vasárnap megjelent számában.

    Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy előrehaladott állapotban van Enyedi Ildikó új filmjének gyártása, amely Füst Milán Feleségem története című regénye alapján készül, főszereplője pedig egy világsztár, a többi között az Adéle élete 1-2. fejezet című filmből ismert francia Léa Seydoux.
    A Testről és lélekről című alkotásával a tavalyi Berlinalén a fődíjjal, Arany Medvével kitüntetett és Oscar-díjra jelölt Enyedi Ildikó új munkája mellett a forgatásnál tart Kocsis Ágnes Éden című alkotása is, amelyet 400 milló forinttal támogat az alap. 
    A Friss levegő és a Pál Adrienn című filmek rendezőjének új munkája egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki gyakorlatilag mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él.
    Februári kezdettel indul egy harmadik női rendező, Felméri Cecília első mozifilmjének forgatása. A magyar-román koprodukcióban készülő Spirál egy lélektani krimi lesz, egyik főszereplője Borbély Alexandra, aki a Testről és Lélekről főszerepének megformálásáért tavaly megkapta a legjobb európai színésznőnek járó Európai Filmdíjat.
    Az új nagyjátékfilmen dolgozó női rendezők sorában van Goda Krisztina is, aki várhatóan áprilisban kezdi forgatni a Teljesen idegenek című nagy sikerű olasz vígjáték remake változatát. A többi között a Csak szex és más semmi című alkotásáról ismert rendező BUÉK címmel készíti el ötödik mozifilmjét, amelyhez 350 millió forintos támogatást nyújt a Magyar Nemzeti Filmalap.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó