Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nézőpont: a beszéd több volt, mint évértékelés

2018-02-18 19:29:00

A Nézőpont Csoport vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi beszéde több volt, mint évértékelés.

    Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatornán - a beszéd elhangzása után - kiemelte, az évértékelő egyszerre volt kampánybeszéd, a politikai közösség számára fontos elvi beszéd, a jövőről szóló beszéd, valamint a győzelemre készülő beszéd.
    Rámutatott arra, hogy a miniszterelnök évértékelőjében sokat foglakozott a gazdasági eredményekkel, például a teljes foglalkoztatással, az alacsony inflációval, a költségvetés jó állapotával, a béremeléssel. Megjegyezte, kormányon lévő erőként fontos ismertetni az eredményeket, és megfogalmazni, miért kérik a felhatalmazást a folytatásra.
    Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy a kormány programja örök értékeken alapul, és abban a munka, az otthon, a család, a magyar modell gondolata fontos elem.
    Kitért arra, hogy az idén 30 éves Fidesz összetartó politikai közösség, s az ellenzék nem tud ekkora politikai közösséget felmutatni. Az elemző szerint az évértékelő beszéd elérte a közösség megerősítésére vonatkozó célját, lelkesítő üzenete volt.