Auguszta napja van. | 2024.03.29

Márki-Zay Péter: senkit nem buzdítottam erőszakra

2018-02-16 19:54:00

Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármesterjelölt azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy senkit nem buzdított erőszakos cselekményre és minden, őt támogatni szándékozó pártot arra kért, hogy ne jöjjön az alföldi városba kampányolni.

    Márki-Zay Péter közleményében úgy fogalmazott: "a Fidesz rágalmait közvetítő helyi és országos sajtóban két újabb képtelenség" jelent meg egyik lakossági fórumával kapcsolatban, ezeket érzi szükségesnek cáfolni.
    Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke pénteken Hódmezővásárhelyen azt mondta: a Fidesz és a KDNP visszautasítja a függetlenként induló Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát. Szerinte a napokban az összellenzéki támogatású jelölt egy fórumán arról beszélt, eljött az ideje a forradalomnak, és egy erőszakos felkelés eseményeit vázolva úgy fogalmazott, "nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül".
    A polgármesterjelölt közleményében kiemelte: nem híve semmilyen erőszakos cselekménynek, ilyenre nem buzdított soha senkit, az ilyenektől "kimondottan félti" a mai politikai vezetést és az ország egészét. Jelezte: minden kijelentését élőben közvetítették és felvételről visszahallgatható, ezeket bárki percek alatt ellenőrizheti.
    Kitért arra is: független jelöltként már indulásakor arra kérte az őt támogatni szándékozó országos politikai szerveződéseket, hogy ne jöjjenek Hódmezővásárhelyre kampányolni. Hozzátette: ezt be is tartották - egyedül a kormány miniszterei "vetették be" magukat a kampányba. 
    Bálint Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján azt is mondta: Márki-Zay Péter azt is bejelentette, hogy Gulyás Mártonékat Hódmezővásárhelyre hívja. Gulyás Márton saját magát utcai harcosnak nevezi, számos budapesti akciója ért véget zavargásokkal és rendőri beavatkozással - tette hozzá a KDNP-s politikus. Erre Márki-Zay Péter úgy reagált: péntek reggel - életében először - beszélt Gulyás Márton aktivistával telefonon, és megtudta, hogy értesülésével szemben soha nem tervezte, hogy a választásra az alföldi városba jön.