Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szexuális erőszakkal is vádolják a Harmat utcai gyilkost

2018-02-15 17:09:00

Védekezésre képtelen ember ellen elkövetett emberölés és kifosztás bűntette, valamint szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki megfojtotta volt élettársa barátnőjét, annak Harmat utcai lakásában - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

    A vádlott 2015 elején ismerte meg akkori élettársa barátnőjét, akit a későbbiekben szakításuk miatt is okolt.
    A férfi a következő év szeptemberében ismételten találkozni akart volt élettársa barátnőjével, ezért egy internetes alkalmazáson keresztül többször küldött üzenetet a nőnek - áll a közleményben.
    Az áldozat először elhárította a kérésért, végül 2016. szeptember 18. napjára megbeszéltek egy találkozót. A vádlott a nő budapesti lakására ment, majd az estét és az éjszakát ott töltötte.
    A vád szerint a férfi másnap reggel veszekedés közben bántalmazta a sértettet, többször megütötte, megkötözte, majd szexuális erőszakot követett el rajta.
    A férfi ezután egyéb értékek mellett elvette a nő bankkártyáját, amivel 150 ezer forint készpénzt vett fel, majd Ausztriába menekült, később Bécsben feladta magát.