Andrea napja van. | 2024.04.18

Novák Katalin: a kormány célja, hogy összeegyeztethető legyen a család és a karrier

2018-02-15 15:30:00

A kormány a családpolitikájában igyekszik azt a szempontot érvényesíteni, hogy a család és a karrier ne egymást kizáró, hanem egymást segítő, támogató elem legyen az emberek életében - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtökön egy a témában rendezett budapesti konferencián.

    Novák Katalin az ezt segítő intézkedések között felsorolta a gyed extra bevezetését, a gyes harmadik évének a visszaadását, a bölcsődeépítési programot, a bölcsődei rendszer szabályozásának átalakítását, azaz az új típusú, rugalmasabb bölcsődei formák létrehozását, valamint a bölcsődei dolgozók béremelését.
    Idéntől átálltak a feladatalapú finanszírozásra, amely azt jelenti, hogy a településeknek ma kevésbé vagy nem ráfizetéses egy bölcsőde működtetése. A költségeket finanszírozzák az önkormányzatoknak - tette hozzá az államtitkár.
    Novák Katalin a Három királyfi, három királylány mozgalom által a házasság hetében, a Családok éve 2018 programsorozat keretében szervezett Család és karrier? című konferencián kiemelte azt is, hogy a bevezetett támogatásokkal kapcsolatban igyekeznek elérhetőbbé tenni az információkat és egyszerűbbé tenni az ügyintézést. Példaként említette, hogy a családi otthonteremtési kedvezménynél eddig 23 féle papírt kellett leadni az igényléskor, most akár 4-5 is elég lehet.
    Beszélt arról is, hogy országszerte helyi központok segítik majd a nők rugalmas foglalkoztatását, ezek a következő hetekben nyílnak meg.
    Novák Katalin kiemelte: a család is lehet olyan életút, karrier, amelyet valaki magának választ. A főállású anyaság arról szól, hogy valaki úgy dönt: a családját tekinti a karrierjének - mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: van még teendő azért, hogy a család valódi karrier lehessen, amikor az ember úgy tud kiteljesedni, hogy közben nem kell lemondania bizonyos dolgokról, illetve választását "a lehető legtöbb formában" ismerik el.
    Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója előadásában azt mondta: manapság Európában azokban az országokban születik sok gyermek, ahol dolgoznak a nők.
    Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy alapvetően a munkavállalók és foglalkoztatottak vállalnak gyereket, ugyanis ehhez kell anyagi stabilitás - tette hozzá.
    Spéder Zsolt szerint úgy tűnik, hogy azokban az országokban, ahol magas a nők munkavállalási aránya, előbbre tudtak lépni a család és a munka összeegyeztetésében.
    Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem oktatója vizsgálatokat ismertetve elmondta, a család nem biztos, hogy elveszi a karrierlehetőséget, azaz a család és/vagy karrier dilemma nem biztos, hogy annyira igaz, mint amennyire talán a mindennapokban érzékeljük. 
    Ugyancsak a kutatásokra hivatkozva nagyon jó hírnek nevezte azt, hogy a fiatal értelmiségi generáció értéknek tekinti a családot.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány