Emma napja van. | 2024.04.19

Maszol: nehezen gyűlnek a Minority Safepack európai polgári kezdeményezést támogató aláírások

2018-02-15 15:10:00

A Maszol.ro erdélyi magyar portál csütörtökön közölt összeállítása szerint nehezen gyűlnek a Minority Safepack európai polgári kezdeményezést támogató aláírások, másfél hónappal a leadási határidő előtt még mindig hiányzik 350 ezer aláírás, és az előírt hét ország helyett csak háromban sikerült eddig átlépni az ország lakosságával arányos küszöböt.

    Vincze Loránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a portálnak elmondta, eddig Romániában, Magyarországon és Szlovákiában sikerült meghaladni a megszabott kvótát. Romániából legalább 24 ezer aláírás kell a kezdeményezés sikeréhez, ám az RMDSZ már decemberben bejelentette, hogy 231 ezer aláírásnál tart a gyűjtéssel, és a kampány végéig a 260-270 ezret is elérheti. Vincze Loránt elmondta: a Magyarországon is 200 ezer fölött van az aláírások száma, Szlovákiában pedig a Magyar Közösség Pártja vette kézbe a kampányt, és jelentett január végén 50 ezer aláírást.
    Vincze Loránt elmondta: abban bízik, hogy Lettországban, Lengyelországban, Dániában, Horvátországban és Szlovéniában is meglesz a szükséges számú aláírás. Ugyan Szlovéniában és Horvátországban az eddig összegyűjtött aláírások száma a hatezres, illetve 8250-es küszöb öt százalékát sem éri el, erdélyiek bevonásával próbálnak erősíteni. Megjegyezte, hogy hétfőn indul Szlovéniába egy kisbusznyi erdélyi aktivista, akik segítenek a helyieknek az aláírásgyűjtésben, és ugyanezt később Horvátországban is megteszik.
    A FUEN elnöke szerint az aláírásgyűjtés során az derült ki, hogy tagszervezeteik többsége egyetért ugyan a kezdeményezéssel, de képtelen a politikai aktivizmusra.
    Arra a kérdésre, hogy számít-e a polgári kezdeményezés elbukására, Vincze Loránt nemmel felelt. "Azt látom, hogy a hét ország meg tud lenni, és ha Magyarországról megvan a félmillió (aláírás), akkor meglesz az egymillió is" - vélekedett a FUEN elnöke.
    Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezéssel, ha 2018. április 3-ig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni a kezdeményezés támogatására úgy, hogy legalább hét EU-tagállamban haladja meg az aláírások száma az illető országra megszabott küszöböt.