Előd napja van. | 2018.10.22 | MNB középárfolyam:

Montenegró segítené Koszovót a határvita megoldásában

2018-02-14 19:55

Montenegró lezártnak tekinti a Koszovóval folytatott határvitát, és jó szomszédként szeretne segíteni a problémás kérdések mihamarabbi megoldásában, illetve abban, hogy Pristina is elfogadja a több mint két éve aláírt megállapodásban foglaltakat - hangsúlyozta Dusko Markovic montenegrói miniszterelnök szerdán Pristinában, ahol koszovói kollégájával, Ramush Haradinajjal tartott közös sajtótájékoztatót.

    A montenegrói és a koszovói sajtó értesülései szerint Dusko Markovic azért érkezett a koszovói fővárosba, hogy az ország vezetésével elsősorban a montenegrói-koszovói határvitáról tárgyaljon, ám a sajtótájékoztatón a két kormányfő csak röviden érintette a témát. Beszéltek ellenben a két ország rendkívül jó kapcsolatáról, illetve a gazdasági, idegenforgalmi és infrastrukturális együttműködésekről, leszögezték továbbá, hogy mindkét ország számára kiemelkedően fontos az európai integráció.
    A határvitával összefüggésben Ramush Haradinaj kijelentette: a pristinai törvényhozásban megvan a jó szándék a kérdés mihamarabbi rendezését illetően. 
    A montenegrói-koszovói határmegállapodást 2015-ben kötötték meg, ám azt a koszovói törvényhozás még nem ratifikálta. Az egyezmény ellenzői szerint a dokumentumban foglaltak által több mint 8000 hektárnyi koszovói föld jutna a szomszédos Montenegrónak, ami az amúgy is kicsi Koszovó számára elfogadhatatlan. Az egyezmény ratifikálása az egyetlen - még fennálló - feltétele annak, hogy az Európai Unió eltörölje a Koszovóval szembeni vízumkényszert. Mindazonáltal ez a kérdés vezetett az előző kormány bukásához, így a politikusok nagyon óvatosan nyúlnak hozzá. Mivel nemzetközi megállapodásról van szó, a képviselők kétharmadának támogatására van szükség ahhoz, hogy a parlament elfogadhassa. A pristinai képviselőház vezetése azonban egyelőre nem akarja napirendre tűzni a kérdést.