Auguszta napja van. | 2024.03.29

Vége a koreai csodának

2018-02-14 16:30:00

Igazi szenzáció és kuriózum volt, hogy a Koreai NDK és a Koreai Köztársaság közös csapattal indult a phjongcshangi téli olimpia női jégkorongtornáján, de a csodának szerdán a harmadik vereséggel vége.

    Arra a 2000-es, sydneyi és a 2004-es, athéni játékokon már akadt példa, hogy a koreaiak együtt vonultak be a megnyitón, viszont arra még soha, hogy közös válogatottat indítsanak. Ugyanakkor ez a politikai jelentőségén túl sportszakmailag semmiképpen sem volt gyümölcsöző.
    A közös együttes, amely a koreai félszigetet ábrázoló zászló alatt szerepelt, még a gyengébb, B csoportban is a pofozógép szerepét töltötte be. Előbb Svájctól, majd Svédországtól szenvedett bántóan nagykülönbségű, 8-0-s vereséget. Szerdán az ősi rivális Japán ellen az volt a kérdés, hogy legalább sikerül-e gól ütnie a gárdának.
    A kvandongi csarnokban harmadjára is alárendelt szerep jutott a dél-koreai játékok szimbólumának számító csapatnak. A japánok uralták a meccset és hamar kétgólos előnyre tettek szert. Viszont a közönség minden egyes hazai támadásnál, amely eljutott az ellenfél harmadáig, felállva visított. De ez nem meglepő, mivel a majdnem teltházas létesítmény nézőserege jórészt iskolásokból állt, illetve egy szektort megtöltöttek az észak-koreaiak is.
    Utóbbiak mindig nagy feltűnést keltenek, mivel egyenkabátban, -sapkában, -kesztyűben érkeznek mindenhova, azaz könnyű kiszúrni őket. Szerdán igen sűrű napja volt a "delegációnak", ugyanis három sportágban is indult versenyzőjük: előbb Phjongcshangban jelentek meg a végül elmaradt női műlesikláson, majd a kangnungi jégcsarnokban a párosok rövidprogramján, végül a hokimeccsen. Az észak-koreaiakat rendre hermetikusan elzárják, rendőri felvezetéssel érkeznek és távoznak.
    A második harmadban viszont beteljesült az összkoreai álom: gólt ütött a közös csapat, ezzel beteljesítette küldetését. A csarnokban valóságos hangrobbanás volt, percekig ünnepeltek a hazai nézők és persze északi szomszédjaik. Értelmet kapott a dél-koreai játékok egyik mottója: a sport hidat épít a nemzetek között. A gólt egyébként a dél-koreai Randi Hiszu Griffin szerezte.
    A meccs végeredménye 4-1 lett a japánok javára, mégis mindenki boldogan és elégedetten távozhatott a csarnokból, hiába ért véget három vereséggel a közös csapat története, jelképpé vált a koreai válogatott.