Emma napja van. | 2024.04.19

Tolcsvay László szólólemezt készített a Fonográf-koncert előtt

2018-02-13 10:34:00

68 címmel összegző, visszatekintő lemezt készített Tolcsvay László. A dalszerző, zenész régi történetekről és a pénteki Fonográf-koncertről beszélt az MTI-nek.

    Tolcsvay László a hatvanas évek végétől a Tolcsvay-trió, valamint a Fonográf alapító tagjaként vált ismertté, később szólópályára lépett. Az elmúlt több mint négy évtizedben az általa előadott saját, népszerű felvételein kívül számos dalt írt másoknak (Koncz Zsuzsa, Halász Judit), a nyolcvanas évektől pedig rockoperák és musicalek zeneszerzője, ezek közül a Mária evangéliuma DVD-n, a Rákóczi fantázia CD-n jelent meg.
    A most kiadott 68 című CD-jén legjobb szólódalaiból válogat.
    "68 számomra szimbolikus évszám. 1968-ban indult a pályám, abban az évben a Tolcsvay-trióval megnyertük a Ki mit tud?-ot. Évtizedekkel később, a kilencvenes évek elején írtam egy dalt és Sziámitól kértem hozzá szöveget a beatgeneráció szabadságvágyáról és lázadásáról. Nagyon szeretem ezt a dalt, de a lemezcím persze arra is utal, hogy idén leszek 68 éves" - mesélte Tolcsvay László az MTI-nek.
    A gitáros, énekes, billentyűs 1997-ben már készített egy válogatást legkedvesebb dalaiból, ez volt a Fehér zaj. A '68-on hallható felvételek nagy többsége ugyan szintén régi szerzemény (például a Hunyd le a szemed, a Jöjj kedvesem vagy Az első villamos), de Tolcsvay László az elmúlt két évtizedben új verziókat készített számos zenészkollégával. A GrundRecords által gondozott CD-n szerepel koncerten rögzített szám (A show folytatódik) és vadonatúj dal (Tudod, én ott voltam) is.
    "Sokan kérdezték tőlem, mikor lesz kapható a boltokban szólólemezem, ezért is jelent meg most ez a gyűjtemény. A Nemzeti dalt, Petőfi költeményét még 1973-ban zenésítettem meg, több koncertlemezen szerepel, de stúdióverziója, amit 2013-ban készítettem, most először jelent meg" - fejtette ki.
    Az album tizenegy darabjából nyolchoz Bródy János írt szöveget.
    "Közülük a Fonográf-éra egyik korai darabja, Az első villamos nagy kedvencem, de különösen szeretem a Békét és reménységet vagy A show folytatódik címűt is. Nem szoktam megmondani Tininek, miről szóljon, amit a zenémre ír, és mindig meg tudott lepni. Most kivételt tettem, az új dal, a Tudod, én ott voltam verse az én sugallatomra született: sokszor tapasztalom különböző visszaemlékezésekben, hogy nem úgy volt... Lehet, hogy létezik párhuzamos valóság, de közös +lövészárokból+ másik történetet kihozni több mint furcsa" - mondta a zenész.
    Tolcsvay László február 16-án pénteken tizennégy év után lép ismét színpadra a Fonográf együttessel a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar 1974 és 1984 között volt aktív és külföldön is sikereket aratott. Mint kiemelte, Bródy mellett Móricz Mihállyal szoros a munkakapcsolata, de Szörényi Leventével is volt közös fellépése az elmúlt időszakban.
    "Hat-hét hetet próbáltunk és azonnal kialakult közöttünk az az erőtér, ami a hetvenes években is megvolt. Lélekből, szívből, zenei tudásból ismét született mellénk egy megfoghatatlan hetedik tag, ebből az energiából táplálkozunk. A műsor kiindulópontja a 2004-es kisstadionbeli koncert, de izgalmas meglepetések is lesznek" - jegyezte meg a zenész.
    A felismerhetően egyéni stílust képviselő Fonográf (Szörényi Levente - ének, gitár; Bródy János - steel gitár; Tolcsvay László - ének, gitár, billentyűs hangszerek; Móricz Mihály - ének, gitár; Szörényi Szabolcs - basszusgitár; Németh Oszkár - dob) hat stúdióalbumot készített, miközben számos albumot írt Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak. A Fonográf zenélt az István, a király című rockopera felvételén is.