Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megválasztása után egy nappal eljárás indult a törökországi kurdbarát párt egyik új vezetője ellen

2018-02-12 12:31:00

Vasárnapi megválasztása után egy nappal, hétfőn, terrorpropaganda gyanújával eljárást indított Törökországban a főügyészség a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) új társelnöknője, Pervin Buldan ellen - jelentette az NTV török hírtelevízió.

    A beszámoló szerint Buldan a vasárnapi pártkongresszuson tett kijelentéseivel lejáratókampányt folytatott a szíriai Afrín körzetben január 20-án indított török hadművelettel kapcsolatban. Buldan beszédében egyebek mellett azt állította, hogy a katonai beavatkozásban civilek is életüket vesztik. A török vezetés ezt következetesen tagadja.
    A török hatóságok szintén kifogásolják, hogy a politikus asszony felszólalásában népszerűsítette a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár terrorszervezetet, amely a kurd kisebbség függetlenségéért 1984 óta fegyveres felkelést folytat Délkelet-Törökországban. Az ankarai főügyészség úgy vélte, hogy Buldan szavai gyűlöletkeltőek voltak és ellenségeskedésre szítottak. A HDP egyik isztambuli képviselője, Sirri Sürreya Önder ellen is hasonló okok miatt kezdődött hétfőn nyomozás.
    Az eljárásban egyúttal azt a tényt is vizsgálják, hogy a vasárnapi rendezvényen egy plakáton a PKK korábbi vezetője, Abdullah Öcalan volt látható. Öcalan életfogytiglani börtönbüntetését tölti a Márvány-tengeren található Imrali börtönszigeten.
    A török kormány szemében a HDP a PKK politikai szárnya.
    A török haderő január 20-án nagyszabású offenzívába kezdett a szíriai Afrínt ellenőrző, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, amelyet Ankara a PKK-val szövetséges terrorszervezetnek tart.
    A török belügyminisztérium hétfői közleménye szerint három hét alatt összesen 666 embert vettek őrizetbe, köztük a HDP több tucat tagját, mert a hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában, vagy az offenzíva ellen tiltakozó megmozdulásokon vettek részt.
    A HDP-t 2012-es alapítása óta mindig két társelnök, egy férfi és egy nő vezeti. A vasárnapi kongresszus a férfi társelnöknek Sezai Temellit, a női társelnöknek Pervin Buldant választotta meg. Buldan jelenleg a parlament egyik alelnöke is a HDP színeiben.
    A HDP korábbi férfi társelnöke, Selahattin Demirtas 2016 novembere óta előzetes letartóztatásban ül. A vasárnap leköszönő társelnöknő, Serpil Kemalbay ellen pénteken elfogatóparancsot adtak ki, de eddig nem vették őrizetbe. Kemalbay elődje, Figen Yüksekdag - Demirtashoz hasonlóan - szintén 15 hónapja előzetes letartóztatásban van.
    Törökországban egy 2016-os alkotmánymódosítás értelmében a parlamenti képviselőknek nincs mentelmi joguk.