Csongor napja van. | 2024.04.16

Molnár Ferenc-darabot mutat be a Centrál Színház

2018-02-10 15:55:00

Balsai Mónival és Stohl Andrással a főszerepben Molnár Ferenc Delila című művét mutatja be a Centrál Színház március 9-én.

    A darabot Puskás Tamás rendezésében láthatja a közönség. A Delila ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben, az akkori Pesti Színházban volt - idézik fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írják, akkor Somlay Artúrt, Darvas Lilit, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség, ma Stohl András és Balsai Móni mellett Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila játsszák a főbb szerepeket.
    A Centrál Színház előadásában Balsai Mónit láthatjuk Marianne szerepében. Az ősbemutatón a Somlay Artúr alakította férjet most Stohl András formálja meg, a szemrevaló - ám némiképp számító - Ilonkát pedig Trokán Nóra játssza. A Centrál Színház közönsége a My Fair Lady Alfred Doolittle-jét, Magyar Attilát láthatja majd a csapos szerepében.
    A közleményben az előadás rendezőjét, Puskás Tamást idézik, aki arról beszélt, hogy "ebben az édes, ötletes, furcsa, rövid kis történetben az a gondolat vonzott, hogy semmi nem lehet a miénk, amiért nem dolgozunk meg. Sok kísértés ér minket az életben, amiktől hajlamos az ember olykor kicsit megbolondulni". A Delilában a feleség kitartással és bölcsességgel visszarántja a férjét a földre és megmenti a házasságát - mondta, hozzátéve, hogy ez a darab arra tanít minket, hogy jobb, ha elfogadjuk a valóságot, mert amit meg tudunk nyerni belőle magunknak, csak az a miénk.
    A Delila című előadáshoz - csakúgy, mint a My Fair Lady esetében - a díszleteket Bagossy Levente tervezte, a jelmezeket Szakács Györgyi álmodta meg.