Auguszta napja van. | 2024.03.29

A Kanári-szigeteken fogtak el egy körözött embercsempészt

2018-02-08 11:15:00

A Kanári-szigeteken fogtál el azt a körözött embercsempészt, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészet megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - közölték csütörtökön a rendőrség honlapján.

     A bűnszervezet vezetője megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szervezőként 2016 márciusa és májusa között legalább 22 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadó állomásokon elhelyezett illegális migránsokat egy budapesti hotelbe, majd Nyugat-Európába szállítsák.
    KR NNI egy európai szintű nemzetközi együttműködés során beazonosította a bűnszervezet Magyarországon tartózkodó irányítóját, illetve több tagját. A magyar nyomozók 2017 februárjában elfogták a bűnözői csoport iraki vezetőjét és magyar bűntársát. Majd májusban további négy magyar állampolgárságú gyanúsítottat is elfogtak.
    Emellett az illetékes bíróság 2017. december 1-jén európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki még egy magyar állampolgár ellen.
    A Guardia Civil munkatársai 2018. január 23-án Tenerifén fogták el a férfit, akit kiadatási őrizetbe helyeztek. A férfit február 6-án vették át a KR NNI munkatársai a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.