Emma napja van. | 2024.04.19

Akcióegységet szorgalmaznak az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői 

2018-02-07 18:02:00

Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és ügyvezető elnöke levélben kérte Kelemen Hunort és Porcsalmi Bálintot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét és ügyvezető elnökét, hogy folytassák a tárgyalásokat az erdélyi magyarság szempontjából fontos stratégiai kérdésekben.

    Az EMNP MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint az EMNP vezetői az autonómiaelképzelések összehangolásáról január elején elfogadott közös állásfoglalás pozitív társadalmi fogadtatására hivatkozva kezdeményezték a tárgyalások folytatását és az akcióegység kialakítását a kiemelkedő jelentőségű kérdésekben, mint például a nyelvi jogok helyzete, az autonómiatörekvések vagy a nemzeti szimbólumok használata.
    Szilágyi és Toró leszögezte: a politikai pluralizmus értékét szem előtt tartva, az együttműködés célja nem egy új szervezeti egység létrehozása, hanem a munkamegosztáson alapuló együttműködés megteremtése. "Ennek az együttműködésnek lehetne főpróbája a politikai napirend fontosabb témáinak (a centenáriumi rendezvények és a Romániában egyre erőteljesebben megjelenő magyarellenesség, a restitúció és oktatási intézményeink ügye vagy épp a román jogállamiság elleni támadások kérdése) egyeztetett képviselete a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának hétvégi plenáris ülésén vagy a közös részvétel a Székely Szabadság Napján" - áll az EMNP szerdai közleményében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó