Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: rekordot döntöttek a beruházások tavaly

2018-02-07 13:46:00

Minden idők legtöbb és legnagyobb értékű beruházása jött tavaly Magyarországra a kormányzati beruházásösztönzési rendszeren keresztül, a 96 beruházással 3,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Metyx Hungary Kft. kaposvári beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján.

    A tárcavezető ismertette, hogy a tavalyi volt a második olyan év, amikor több mint 17 ezer állás létrehozásáról született döntés a beruházásösztönzési rendszeren keresztül, ez azt jelenti, hogy egy Balmazújváros méretű település minden lakója munkát tudna kapni a beruházásoknak köszönhetően. Az új munkahelyeken az átlagfizetés 2017-ben meghaladta a 304 ezer forintot, míg egy évvel korábban ez az összeg még 255 ezer forint volt - tette hozzá.
    Felidézte, hogy a tavalyi beruházások jelentősen meghaladták az egy évvel korábbit, amikor 71 beruházással 3,2 milliárd euró befektetési összeg érkezett. 
    A tavalyi rekordadatok jelentőségét emeli ismertetése szerint, hogy a befektetések nagy része a digitalizáció és az új ipari forradalom által leginkább érintett iparágakban jött létre: a 96-ból 36 befektetés az autóipart, 7-7 az elektronikát és az élelmiszeripart, 5 pedig az informatikát erősítette, emellett 10 új szolgáltatóközponti beruházás is érkezettr.
    A befektető országok sorát 29 beruházással Németország vezette tavaly, a második helyen ugyanakkor 18 befektetéssel magyar cégek állnak, a belföldi vállalkozások tehát - mint fogalmazott - a nemzetközi nagyvállalatok számára kidolgozott támogatási feltételeknek is egyre inkább megfelelnek. Az Egyesült államokból 10 beruházás érkezett, és fennmaradt a keleti nyitás országainak befektetési üteme is, amelyet 4 indiai, 3-3 kínai, dél-koreai és japán, valamint 2 török beruházás is igazol - tette hozzá.
    Hangsúlyozta, hogy a teljes foglalkoztatottság elérésével elsősorban a munkahelyek technológiai színvonalának és hozzáadott értékének emelésére kell törekedni, ezért a legfontosabb célnak a fejlesztési és kutatási innovációs kapacitások erősítését nevezte.
    A miniszter a tájékoztató után az MTI-nek kifejtette: míg tavaly és 2016-ban is több mint 17 ezer munkahely létrehozásáról döntöttek a beruházók, addig 2009-ben, a szocialista kormány utolsó évében csak kevesebb mint 5500 munkahely létesült hasonló módon. 
    Hangsúlyozta: 2010-ben 12,5 százalékos munkanélküliség mellett vette át az Orbán-kormány az ország vezetését, a munkanélküliség óriási problémát jelentett, rengeteg család megélhetése forgott veszélyben. A kormány egyik legfontosabb feladata az volt, hogy munkahelyeket hozzon létre. Ez sikerült, mára a munkanélküliség lecsökkent 3,8 százalékra, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot jelent. Aki ma Magyarországon dolgozni akar, az tud dolgozni - jelentette ki. Ez alapvető fontosságú, hiszen, ha munka van, minden van, biztosított a megélhetés, és az ember önbecsülése is erősödik - tette hozzá Szijjártó Péter.
    A miniszter jelezte: most, hogy munkahely már van elegendő, az a feladat, hogy a magyar emberek minél jobb feltételek mellett tudjanak dolgozni. Ezért helyeznek a befektetés-ösztönzés során egyre nagyobb hangsúlyt arra, hogy a cégek a gyártási bázis után a kutatás-fejlesztési részlegüket is Magyarországra hozzák, hiszen így jól képzett szakembereknek adhatnak munkát és versenyképes jövedelmet.
    A kormány célja az, hogy időről időre mindenki léphessen egyet előre. "Eddig is ezen az úton jártunk, és a jövőben sem fogunk letérni róla" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó