Emma napja van. | 2024.04.19

Donald Trump: inkább álljon le a kormányzat működése, ha nincs megállapodás a bevándorlás ügyében 

2018-02-07 08:40:00

Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.

    Az elnök a Fehér Házban a rendfenntartó erők képviselőivel és kongresszusi politikusokkal tartott találkozóján fejtette ki álláspontját.
    A bevándorlási törvényjavaslatra utalva leszögezte: "Ha nem intézzük el ezt a dolgot, szívesebben venném, ha a kormányzati hivatalokat bezárnák". Majd ismét azt hangsúlyozta: a demokratáknak el kell fogadniuk a szigorúbb határvédelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy gátat vessenek az illegális bevándorlásnak.
    "Ha be kell zárnunk a kormányhivatalokat, mert a demokratákat nem érdekli a biztonság (...), és nem akarják gondját viselni katonáinknak, akkor legyen inkább újabb kormányzati leállás" - fogalmazott.
    Közben azonban a kongresszusban a politikusok optimistábban nyilatkoztak. A szenátus republikánus és demokrata párti vezetői kedden délután közölték: közel a megállapodás, amelynek révén két évre megszavaznák a kormányzat működéséhez szükséges finanszírozást, úgy, hogy az igenlő voksot a demokraták nem kötik a bevándorlási törvénnyel kapcsolatos javaslataik elfogadásához.     Kedd délután Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője bejelentette: Donald Trump kedden találkozott Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettessel, és megvitatta vele azt feljegyzést, amelyet a demokraták állítottak össze, válaszként a republikánusok múlt héten nyilvánosságra hozott jelentésére a Szövetségi Nyomozó Irodáról (FBI).
    A republikánusok által a múlt héten nyilvánosságra hozott dokumentum arról szól, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányban az FBI - megtévesztve az illetékes bíróságot - jogellenesen figyelte meg, hallgatta le Donald Trump kampánycsapatának egyes tagjait, azzal a céllal, hogy megakadályozza Trump elnökké választását. 
    A képviselőház illetékes bizottsága hétfőn szavazta meg, hogy a demokraták is nyilvánosságra hozzák a saját feljegyzésüket az üggyel kapcsolatban.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó