Emma napja van. | 2024.04.19

Balog: a következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben

2018-02-04 12:29:00

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére - mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét.

    A miniszter elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan - megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő - onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak. 
    Kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.
    Balog Zoltán a rákellenes világnapon tartott eseményen hangsúlyozta, hogy napjainkban a nem fertőző krónikus betegségek, köztük a vezető haláloknak számító rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben, utóbbi évente 80 ezernél több megbetegedésért és mintegy 33 ezer halálozásért felelős. 
    Ez az összes halálozás több mint egynegyede, és "uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól ebben az ügyben", tette hozzá kiemelve, hogy a visszaszorítás legfontosabb eszköze a szűrés, valamint az azon való részvétel arányának emelése.     E téren Balog Zoltán szerint "nem jók" a számok, hiszen az emlőszűrésen a potenciális érintettek 40-50, a méhnyakszűrésen  30 százaléka vesz részt, ugyanakkor a kormányzat célja e mutatók 70 százalékig emelése, "ami nagyon sok életet megmenthet".
    A korábbi évek kormányzati intézkedéseiről szólva a miniszter kiemelte: bevezették a méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus (HPV) elleni ingyenes, önkéntes oltást, továbbá a "14 napos szabályt", amely alapján a közfinanszírozott ellátásban a képalkotó vizsgálatokat ennyi időn belül kell elvégezni daganat gyanúja esetén. Emellett bevonták a védőnőket a méhnyakrák-szűrés szervezésébe, és az előző két évben 15 nagy értékű innovatív gyógyszert vettek fel a támogatási listára.
    Balog Zoltán emlékeztetett, hogy az Egészséges Budapest program tíz éves futamideje alatt a kormányzat 700 milliárd forintot tervez fejlesztésekre.
    Ónodi-Szűcs Zoltán, a tárca egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt: 2012-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma, azóta ezt a trendet sikerült megállítani, amiben szerepe van a nemdohányzók védelméről vagy a népegészségügyi termékadóról szóló törvénynek, a HPV elleni oltásnak és a "14 napos szabálynak".
    Azt gondolom, hogy ez mind kevés volt, mert 2010-hez képest csak ebben az évben már 60 milliárd forinttal többet költünk onkológiai ellátásra - fogalmazott az államtitkár, a nyolc évvel ezelőtti, 138 milliárdos és az idei, 200 milliárd feletti összeget állítva szembe egymással.
    Hozzátette: ez idő alatt kicserélték a besugárzó eszközök kétharmadát-háromnegyedét, így a korábbinál sokkal pontosabb, kevesebb mellékhatással, szövődménnyel dolgozó eszközzel gyógyíthatnak a szakemberek. 
    Hangsúlyozta: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett "azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni" ez a mutató.
    Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az eseményen arról beszélt: a tavalyi adatok szerint Magyarországon száz halálozásból 26-ért felelős daganatos megbetegedés; az EU-n belül Szlovénia 32-es mutatója a legrosszabb, de a magyar szint feletti arányt produkált Hollandia, Írország és Dánia is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó