Gedeon napja van. | 2024.03.28

A MOK elnöke szerint minden adott a hálapénz megszüntetéséhez

2018-02-02 09:02:00

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint Magyarország történelmi lehetőség előtt áll: elérheti, hogy megszűnjön "az egészségügy működését megnyomorító hálapénz".

    Éger István csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Magyarország talpra állt, és elindult egyfajta felzárkóztatás a béreket illetően. Mint mondta, meggyőződése, hogy az ország történelmi lehetőség előtt áll, és a 2018-ban induló új kormányzati ciklus alatt minden adott arra, hogy a hálapénzrendszert megszüntesse az egészségügyben.
    Kiemelte, lehetőség van arra, hogy a bérezést úgy fejlesszék tovább, hogy megnyíljon a lehetőség a paraszolvencia "kivezetésére", és ha erre a politikai szándék meglesz, akkor ez 2022-ig megoldható. Hozzátette, "a huszonnegyedik órában vagyunk".
    Mint mondta, ebben és egy új egészségügy megalapozásában segíthet az a könyv, amely most jelent meg a kamara kiadásában.
    A tisztességes, tehát igazságos társadalom és az elsődleges társadalmi javak című könyvvel kapcsolatban a MOK elnöke közölte: ma már evidencia, hogy nincs közvetlen összefüggés a GDP és az egészségügyi ráfordítások között. A költségvetésnek - mint egyfajta "erkölcsi dokumentumnak" - prioritásokon kell alapulnia, hiszen morális kérdés, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen mértékben fordítanak közszolgáltatásokra, így az egészségügyre is - tette hozzá a kamarai elnök.
    Gilly Gyula, a kötet szerzője a sajtótájékoztatón azt mondta, a rendszerváltás óta hatalomra került politikai erők nem akarták megérteni, hogy vannak olyan területek, amelyek elsőbbséget élveznek. Hangsúlyozta, egyfajta közpolitikai szemléletváltás kell, új alapokat kell létrehozni. A szerző szerint ezekről az új alapokról, amelyeket a most bemutatott könyvben vázol fel, el lehetne indulni, újjá lehetne építeni az egészségügyi rendszert.
    A könyv pdf-formátumban bárki számára hozzáférhető a kamara honlapján.