Emma napja van. | 2024.04.19

Stratégiai megállapodást kötött a Praktiker és a fix24 szakemberkereső portál

2018-02-01 16:30:00

Stratégiai megállapodást kötött a Praktiker a fix24 szakemberkereső portállal,  amelynek keretében a barkácsáruház-lánc weboldalán egyes termékekhez szakembereket, építőipari vállalkozásokat és szervizcégeket társítanak, akik segíthetnek megvalósítani a felújítási, építési munkálatokat.

    A Praktiker MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erre azért volt szükség, mert a munkaerőhiány miatt egyre nehezebb megbízható mesterembert találni, miközben a vevők gyakran kérik az áruházakat arra, hogy javasoljanak megbízható szakembereket különböző munkák elvégzésére. A fix24 felületén több mint 200 szakma megtalálható, az adatbázis jelentős részét lakásfelújítással, építkezéssel, szervizeléssel foglalkozó szakemberek teszik ki.
    A barkácsáruház-lánc vevői elsőként a Bécsi út üzletben próbálhatják ki személyesen az új szolgáltatást, s ha a tesztüzem sikeres, valamennyi Praktiker áruházba telepítenek érintőképernyős terminált - idézi a közlemény Németh Gyulát, a cég értékesítési igazgatóhelyettesét.
    Turi Sándor, a fix24 portál ügyvezetője elmondta, hogy adatbázisukban több mint 30 ezer szakember van az ország egész területéről, akik 70 százaléka az építőiparban tevékenykedik. Az elvégzendő munka helye, leírása alapján az oldal felhasználói számára a rendszer megkeresi azokat a szolgáltatókat, akik a munka elvégzésére alkalmasak lehetnek, és elküldi számukra az ajánlatkérést. A rendszerben az ügyfelek meg is oszthatják véleményüket a szakemberek munkájáról. 
    A közlemény szerint a fix24 2016 áprilisában kezdte meg működését. Nemzetközi terjeszkedésének elősegítéséhez a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől 150 millió forint befektetéshez jutott, a környező országokban már az idén elérhetővé válik szolgáltatása. 
    A Praktiker Magyarország meghatározó barkácsáruház-lánca, több mint 1400 embernek ad munkát. 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 20 áruházat működtet, amelyek tavaly 50 milliárd forint forgalmat bonyolítottak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó