Emma napja van. | 2024.04.19

Az EP szociáldemokrata frakcióvezetője bejelentette indulását az olasz választásokon

2018-01-31 19:30:00

Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy indul a márciusi olasz parlamenti választásokon.

    A tájékoztatás szerint Pittella az olasz Demokrata Párt listáján fog szerepelni, de egyelőre nem mond le sem frakcióvezetői tisztségéről, sem képviselői mandátumáról az EP-ben.
    A március 4-i választásokig párttársa, a német Udo Bullman fogja helyettesíteni a szociáldemokrata képviselőcsoport élén. Ha pedig megválasztják Olaszországban, akkor sajtóhírek szerint hivatalosan is új elnököt választ majd a frakció. Erre a szakértők Bullman mellett elsősorban a szlovén Tanja Fajont tartják esélyesnek.
    "A közelgő választások Olaszország mellett egész Európa számára fordulópontot jelentenek. A Demokrata Párt az utolsó védőbástya, amely megakadályozhatja, hogy az ország a jobboldali populista, idegengyűlölő erők kezére kerüljön" - mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján Pittella.
    "Közös harcunk folytatódik, Brüsszelben és minden egyes tagállamban. Együtt jobb és igazságosabb társadalmat fogunk építeni mindenki számára" - hangoztatta.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó