Emma napja van. | 2024.04.19

Györgyi Csaba és Nagyatádi Horváth Tamás kapja Prágai Tamás-díjat

2018-01-29 15:15:00

Györgyi Csaba és Nagyatádi Horváth Tamás veheti át a Prágai Tamás-díjat január 30-án, kedden Budapesten - közölte Szondi György, a Napút folyóirat főszerkesztője az MTI-vel. 

    Az elismerést a 2015-ben, 47 évesen elhunyt Prágai Tamás József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, irodalomtörténész emlékére alapították, első alkalommal 2016-ban ítélték oda. A díjat minden évben kiadott kötettel még nem rendelkező szerző nyerheti el. 
    Györgyi Csaba 1972-ben született, iskoláit Székesfehérváron és Budapesten végezte, történelemtanári és hitoktatói oklevelet szerzett, jelenleg levéltárosként dolgozik Budapesten. Prózát és verset is ír, jellegzetes műfaja a rövid novella, a "nolla". A szerző által kitalált szó összejátszatja a novella és a nulla szavakat, amivel a szövegek végletes rövidségére, tömörségére, definitív, axiomatikus jellegére utal - írja MTI-hez eljuttatott méltatásában Basa Viktor.
    Az írás mellett Györgyi Csaba kisgrafikákat készít, történelmi témájú cikkeket publikál, valamint Manna Percek címen videóblogot is készít. Az elismerés részeként Mind két idegen című nollagyűjteményét a díjat adományozó Cédrus Művészeti Alapítvány jelenteti meg a 2018-as Ünnepi Könyvhétre, együtt Nagyatádi Horváth Tamás Az egészet akarni című verseskötetével.
    Jász Attila méltatása szerint Nagyatádi Horváth Tamás verseiben "egy nem könnyű sors rajzolódik elénk. Nem tűnik fikciónak, hitelesen szól. És mégsem nyomasztó, szépen mondja el, higgadtan, a valót". Mint fogalmaz, a szerzőnek "saját bejáratú világa van", "birodalmát régóta térképezgeti már föl magának, járja oda és vissza örök témáit, saját maga által kigyúrt ösvényein".
    A díjakat a fővárosi Vakok Iskolájában található Nádor teremben adják át kedden este, ahol bemutatják a tavalyi Prágai Tamás-díjat elnyerő Hegyi Zoltán Imre Shizoo című verseskötetét is.