Gedeon napja van. | 2024.03.28

Varga Mihály: a magyar gazdaság és a német vállalatok kölcsönös érdeke az együttműködés

2018-01-26 08:28:00

A magyar gazdaság és a német vállalatok, beruházók kölcsönös érdeke az együttműködés, a párbeszéddel a kormány gyorsabban válaszolhat a gazdaság igényeire és a kihívásokra - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer, DUIHK) csütörtöki évnyitó estjén Budapesten.

    Varga Mihály a kormány terveit ismertetve kiemelte a köztehercsökkentés és a szakképzés átalakításának folytatását. Az előbbi - mint mondta - addig folytatódik, amíg a munkáltatói járulék 15 százalékra csökken, a szakképzés pedig a tervek szerint teljes mértékben a munkaerőpiac igényeihez fog igazodni.
    Hangsúlyozta, hogy a közterhek versenyében Magyarország nem maradhat le a régió más országai mögött, emellett fontos feladatnak nevezte az ipari teljesítmény arányának további emelését a magyar GDP-n belül.
    A tárcavezető szerint az elmúlt negyed század megerősítette a bizalmat a két ország vállalatai és vezetői között, a DUIHK pedig ennek a kapcsolatnak mindig fontos szervező ereje volt, felelősséggel tekintett a magyar gazdaságban betöltött szerepére és a gazdaság egészének szempontjait mérlegelte. 
    Hozzátette, hogy a szervezet tagjai tanácsadással, egyeztetéssel, a szakképzés támogatásával egymástól függetlenül is sokat tesznek a magyar gazdaság sikeréért.
    Varga Mihály kiemelte, hogy Magyarországon több mint 3200 német vállalat 200 ezer embert foglakoztat, Németország ezzel a legnagyobb külföldi foglalkoztató, a magyar gazdasági teljesítmény csaknem negyedét biztosítja. A német partnerek bővülő beruházásai jelentős húzóerőt jelentettek tavaly, segítségükkel ráadásul olyan piacokra is eljuthatnak a Magyarországon előállított termékek, amelyeken a magyar cégek önerőből sokkal nehezebben jelenhetnének meg - mondta a miniszter.   
    Dale A. Martin, a DUIHK elnöke a kiemelte, hogy az évadnyitó rendezvénnyel veszi kezdetét a DUIHK fennállásának jubileumi, 25. éve, de az első német-magyar kereskedelmi kamara sokkal régebben, 1920-ban jött létre. 
    A kamara a gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében azokkal a témakörökkel foglalkozik, amelyek a következő években meghatározóak lesznek az érintett vállalatok és a gazdaság egésze szempontjából - tette hozzá. 
    A kamara magas színvonalú szolgáltatásokkal segíti a vállalatokat és a befektetőket, gazdasági elemzéseket végez és felméréseket készít, emellett kiemelt figyelmet fordít többek között a képzés és szakember-utánpótlás támogatására - tette hozzá. 
    Hangsúlyozta, hogy a DUIHK szoros kapcsolatot épített ki a nemzetgazdasági és a külgazdasági tárcával, néhány napon belül pedig elindítja idei konjunktúrafelmérését, amelynek eredményei minden évben segítik a döntéshozók munkáját.  
    Dale A. Martin kiemelte, hogy a jubileumi év során a térség és Németország kapcsolataira helyezik a hangsúlyt, hiszen - mint fogalmazott - a V4-csoport a német gazdaság legnagyobb - az Egyesült Államoknál is jelentősebb - piaca és a német beruházások 3. legfontosabb célpontja. A kétoldalú kapcsolatok elmúlt negyed századát "példátlan sikertörténetnek" nevezte. 
    Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) külgazdaságért felelős ügyvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy a kamarai hálózat nem csupán "német ügy", hanem az érintett országokkal közös tevékenység. 
    A német gazdaság növekszik, bővülnek a beruházások a kivitel, a gyarapodás pedig - mint mondta - Magyarországnak és az egész térségnek is köszönhető.  
    Volker Treier elismerésre méltónak nevezte a magyar GDP növekedését és kiemelte, hogy Németország számára Magyarország gazdasági jelentősége jóval a méretén és a lélekszámán felüli.