Auguszta napja van. | 2024.03.29

OGY - Kivonultak a kormánypárti képviselők a nemzetbiztonsági bizottság üléséről

2018-01-25 12:45:00

Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt. A bizottság szocialista elnöke ezután bejelentette, levélben kér tájékoztatást Soros Györgytől úgynevezett tervéről, és február 8-ra újra összehívja a testületet.

    Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke megismételte: az LMP-s Szél Bernadett jelenléte egy olyan ülésen, ahol a "Soros-tervről", a "Soros-hálózatról" van szó, nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért nem járulnak hozzá a bizottság munkájához.
    A kormánypárti politikus szerint ha az ülésen olyan emberek vannak jelen, akik Soros György szervezeteiben vállaltak munkát, köztük ráadásul egy olyan migránsokkal foglalkozó szervezetben, amelynek vezetője "különbnek gondolja a migránsokat a magyar embereknél", az nemzetbiztonsági kockázat.
    Szél Bernadett úgy fogalmazott: a kormánypárti politikusok "megpuccsolták" a testület munkáját. Azt mondta, Kövér László házelnökhöz fordul, és szeretné, ha az igazságügyi bizottság is véleményezné a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen történteket.
    Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők lehetetlen javaslatot tettek arra vonatkozóan, hogy a bizottsági tag Szél Bernadett ne vehessen részt - egy ráadásul a belügyi államtitkár javaslata nyomán nyíltra tervezett - ülésen.
    A jobbikos Mirkóczki Ádám úgy nyilatkozott: Németh Szilárd vagy "hazudik", amikor azt állítja, Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázatot jelent, vagy az Alkotmányvédelmi Hivatal "trehányul" végezte a munkáját, amikor az LMP-s képviselő átvilágításán nem tárt fel kockázatot. Utóbbit a jobbikos politikus kevésbé tartja valószínűnek.
    Molnár Zsolt az ülés elején elmondta: a bizottság LMP-s és jobbikos tagjaival együtt házszabályszerűen kezdeményezték a rendkívüli ülést, hogy válaszokat kapjanak az úgynevezett Soros-tervről, mivel annak létét állítása szerint az elmúlt két évben egy nemzetbiztonsági bizottsági ülésen sem támasztották alá a szervek. Erről az első napirendi pontban Orbán Viktor kormányfőt hallgatták volna meg. A Miniszterelnöki Kabinetiroda azt közölte, a szakminiszterek már elmondták az ezzel kapcsolatos információkat, ezért az ülésen Orbán Viktor nem vesz részt - ismertette Molnár Zsolt, aki szerint ez is azt igazolja: nincsenek bizonyítékok a "Soros-terv" létezésére.
    Megjelentek ugyanakkor a titkosszolgálatok és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal képviselői, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. 
    Kontrát Károly leszögezte: a szolgálatok és az illetékes szervek a nemzetbiztonsági bizottság ülésein már többször is igazolták a Soros-terv létezését.
    Bár az ellenzéki képviselők az ülésen kívül is meghallgatták volna a meghívottak tájékoztatását, az államtitkár azt mondta: a törvény szerint a határozatképtelenség miatt nem kötelesek beszámolni, s ehhez tartják magukat. A meghívottak távozását az ülésteremből Molnár Zsolt úgy kommentálta, a kormány is így fog majd távozni április 8-án. Erre válaszul Kontrát Károly úgy felelt: "ebben ne reménykedjen elnök úr".
    Molnár Zsolt elmondta, még a parlamenti ülésszak kezdete előtt újra kezdeményezni fogja a testület összehívását. 
    Mirkóczki Ádám javasolta, hívják meg Pintér Sándor belügyminisztert és Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkárt. Molnár Zsolt támogatásáról biztosította a javaslatot, és közölte, csütörtökhöz két hétre újra összehívja a nemzetbiztonsági bizottság ülését. Orbán Viktor kormányfő is kap "még egy esélyt", hogy válaszoljon a "közéletet tematizáló" kérdésekben, mint az országba 1300 befogadott menekült ügye és az úgynevezett Soros-terv - mondta a bizottsági elnök.
    Közölte azt is, levélben kér Soros Györgytől tájékoztatást az úgynevezett Soros-tervről, s az üzletember válaszát a teljes közélet megkapja majd. Németh Szilárd a sajtó munkatársaitól értesült erről, és azt mondta: Molnár Zsolt túllépi a hatáskörét, ha a testület elnökeként levelet ír Soros Györgynek, amelyről vele, a testület alelnökével nem is egyeztetett.