Gedeon napja van. | 2024.03.28

Csatlakozott a gyulai Food Analytica Kft. az Eurofins élelmiszeranalitikai csoporthoz

2018-01-23 15:15:00

A gyulai székhelyű Food Analytica Kft. csatlakozott a luxemburgi székhelyű Eurofins csoporthoz, a világ vezető élelmiszeranalitikai laboratóriumhálózatához - jelentették be kedden a Békés megyei városban.

    Kishonti Alex, az Eurofins Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, jogilag felvásárlás történt január 11-én, ám az Eurofins csoport esetén ez nem beolvasztást jelent, egy decentralizált szervezet jön létre, a gyulai cégnek megmarad a helyi vezetése, azzal közösen dolgozzák ki a jövőbeni növekedési terveket.
    Kifejtette, az Eurofins három éve az osztrák cég fióktelepén keresztül kezdte el magyarországi tevékenyégét, 2016-ban alapították - 15 millió forintos törzstőkével - a magyar céget Eurofins Élelmiszer Analízis Magyarország Kft. néven, azzal a céllal, hogy növeljék piaci jelenlétüket a térségben. Gondolkoztak egy laboratórium építésében is, ám rátaláltak a négy saját laboregységgel rendelkező Food Analytica Kft-re, ezért elvetették a beruházási tervet - mondta.
    Ábrahám Csaba, a Food Analytica Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, az idei fő feladat az informatikai rendszerek összekapcsolása lesz, valamint a cég bekapcsolása a "nemzetközi vérkeringésbe". A vállalkozást 12 éve alapították, mostanra a legnagyobb hazai tulajdonú magánlaboratórium Magyarországon. Évente mintegy 140 ezer mintán félmillió vizsgálatot végeznek el, közel 400 szerződött partnerük van, két éve jelen vannak a román piacon is. Véleménye szerint a vállalat mostanra elérte az önerőből megvalósítható fejlődési határát, ezért tartja jó lehetőségnek a csatlakozást az Eurofins-hez.
    Adrian Kis, az Eurofins dél- és kelet-európai regionális divízióigazgatója elmondta, a céget 1987-ben Franciaországban alapították, a családi vállalkozás kezdetben borok eredetiségvizsgálatával foglalkozott. Harminc év alatt a világ vezető élelmiszeranalitikai és agrokémiai laborhálózatává váltak, 42 országban 30 ezer munkatársat foglalkoztatnak, 400 laborban 150 ezer alkalmazott analitikai módszert végeznek. Bevételük mostanra átlépte a 3 milliárd eurós határt - fűzte hozzá.
    Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, a Food Analytica Kft. a város egyik legnagyobb adófizetője, közel 90 embernek ad munkát, 2013 októberében felépítettek egy új, 1100 négyzetméteres labort a város egyik ipartelepén. 
    A Food Analytica Kft. átfogó szolgáltatásokat kínál az élelmiszer- és takarmányanalitika, a gabonaminősítés és a környezetvédelmi vizsgálatok terén. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2016-ban az árbevétele az előző évinél 10 százalékkal magasabbra, 843,6 millió forintra nőtt, adózott eredménye 182,5 millió forint volt. Ábrahám Csaba az MTI-nek elmondta, tavalyi árbevételük 12 százalékkal, 950 millió forintra nőtt a várakozások szerint, adózott eredményük 250 millió forint körül alakult.