Emma napja van. | 2024.04.19

Az amerikai külügyminiszter Londonba, Párizsba és Varsóba látogat

2018-01-19 09:24:00

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten Londonba és Párizsba látogat, majd a davosi konferenciáról Varsóba indul - jelentette be  csütörtökön Washingtonban Heather Nauert külügyi szóvivő. 

    Az amerikai diplomácia irányítója az Egyesült Királyságban és Franciaországban is a többhatalmi iráni atomalkuról és a szíriai helyzetről egyeztet partnereivel. 
    Washington ugyanis a 2015-ben Iránnal megkötött atomalku egyes passzusainak felülvizsgálatát és újratárgyalását szeretné elérni. Donald Trump elnök a múlt pénteken ugyan aláírta újabb 120 napra azt a dokumentumot, amely "igazolja", hogy Teherán betartja a megállapodásban foglaltakat, vagyis ezzel bizonyos szankciós könnyítések fennmaradnak, ám jelezte, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy aláírta a dokumentumot. Trump egyúttal az amerikai törvényhozókat is felszólította a törvénybe foglalt megállapodás részleteinek felülvizsgálatára. 
    Szíriát illetően pedig Rex Tillerson szerdán fejtette ki a kaliforniai Stanford Egyetemen tartott beszédében ismét azt, amit már decemberben a védelmi minisztériumban is bejelentett: az Egyesült Államok hosszú távon Szíriában kíván maradni, s azt tervezi, hogy katonái mindaddig szír területen lesznek, amíg arra szerinte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet visszatérésének megakadályozásához szükség van.  Tillerson Kaliforniában az indoklást kibővítette azzal, hogy Washington szerint az iráni befolyás erősödésének megakadályozása végett is szükségesnek látja a további katonai jelenlétét Szíriában. 
    Az amerikai külügyminiszter a jövő hét végén Donald Trump elnökkel együtt részt vesz a svájci Davosban rendezett világgazdasági fórumon, amelyen amerikai elnök utoljára 2000-ben vett részt. Trump - a Fehér Ház közlése szerint - az "Amerika az első" gondolat jegyében fogant politikáját kívánja bemutatni a világ politikai és gazdasági vezetőinek. 
    Rex Tillerson Davosból a lengyel fővárosba, Varsóba indul majd.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó